A pázsit újra henteregni,
az erdő hancurozni vár.
Ó, nézd, a lomb közt mennyi, mennyi
madár ugrál és hangicsál.
Rigó, vörösbegy, sárga cinke!
Izgékony szárnyak mindenütt.
Ó, mennyi hang és mennyi szín. Te
daloljál versenyt ővelük.
Kiáltsad: Jöszte, fürge testvér!
Hívd nyughatatlan húgodat,
a szűz szerelmet és nevessél
és kergetőzzetek sokat.
Röpködjetek ti, mint a méhek,
lobogjatok ti, mint a láng,
az ellenállhatatlan élet,
még mindig serdülő anyánk.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése