A Holdnak mondtam: mézszinű,
a Napnak: aranytollú fácán,
a szép szavak gyümölcseit
kínáltam néktek égi tálcán.
Szennyes szavakat sohse mondtam,
a tollam mindig tiszta volt,
az ég csodálatos ívén
lebegtem, mint a hold.
De már a láthatár felé
hanyatlik égi lángom,
nem sok keresnivalóm
van e kerek világon.
Isten örök szerelme
lassan nyugalmat ád,
megettem én már régen
a kenyerem javát.
A fegyveremet soha
nem adtam senkinek,
nem tépte ki kezemből
se nyár, se zord hideg.
Az emberben csalódtam,
az élet nagyon megvert:
Isten, a te kezedbe
most leteszem a fegyvert.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése