2020. jún. 18.

Jankovich Ferenc: Vadvizek szeretete


Szeretem a kis vadvizeket,

kákák és füveket ringató tavakat,

zsombékok vén lábát rengve paskolókat

és a forró vizű mezei tócsát.

 

Szeretem a vén, vizes árkokat,

s a topolyákat, hol a rák tanyáz;

réti talajvizet, mely tükörrel

tölti el az ember lábnyomát.

 

Esőben a szép cimbalomzenét:

midőn kis köpenyben ugrál száz  buborék

az udvar zsibolygó vizében

és tapsikol, mielőtt elpattan.

 

S a görgő árt, amely a puszta porán

átrohanva viszi a táj szemetét:

tört gallyat, rebegő levélkét,

szalmaszálat és döglött macskát;

 

Midőn zuhogva vágja ki partjait

s farát csapkodva medre szegletihez,

vágtat előre izgatottan

a tó fölajzott keblére csobogva.

 

Szeretem a fákról a csepegést

s az elmúló felhők sötét neszét,

amint morogva hömpölyögnek

tovább, a napfakította tájon…

 

Mire kijön a nap, nyers ragyogás

cuppogó íze, illata, fénye kavarg,

a jávorfák telt zöldje harsog

s gyémántokat potyogtat utadra…

 

Szeretem, ha arasznyit nől a fű

s már a megduzzadt tócsák meleg színén

jókedvűen himbálva hasát

új esőért brekeg a béka.

 

S szeretem, ha a villám visszakacsint

messzi hegyek olvadt kékjeiből,

de már utána nagy sokára

hangzik az elhaló dübörgés.

 

Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. június

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése