Hajolj fölé – itt szélesül
Tállá a völgytorok.
Hajolj fölé – e táj s szíved
Most együtt háborog.
Fölforr a táj – mint jós-edény,
Mit titkos tűz hevít,
Buzog és egyre dobja fel
Elsüllyedt éveid.
Forrong a táj – gőzt fú feléd
És tajtékos dobál;
Indulj hát s úgy merülj belé,
Mint szikár vaskanál.
Kavard csak – hátha megvadul
A habos forgatag
S dühében most villantja fel
A végső titkokat.
Kavard hát – ám nagyon siess,
Mert felfigyelt az ég
S emelkedik, hogy vesse rád
Mennydörgő fedelét.
Forr a fazék, fű és feszül
A forrongó idő:
De oly nehéz még a födél,
Mint sírdombon a kő.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése