Az elsötétülő szobák
Lázas, mély bánatát ki érti?
A fények bús eltávozását
Megérti nő, vagy érti
férfi?
Ki hallja a növő homály
Egyhangú dallamát zokogni,
Az elvérzett szívnek halálát
Ki érzi fájón illatozni?
Négy szürke konok fal között
- Ott nem szólt zongora, se ének -
Fehér simitását ki érzi
Az alkonyat szép, lágy kezének.
Ájult sirással ki zokog...
Ha vaksötét már a szobája,
S a szél a fehér csipkefüggönyt
Némán befelé fújdogálja...
(Forrás: Nyugat, 1908. 3. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése