Hószakállúak,
jóságos szeműek,
kicsi
koromtól nagyapák,
kikben –
úgy hittem – bölcsesség tanyázik
és minden
bűbájt értenek,
hószakállúak,
s kiknek nincs szakálluk,
őszfürtűek
vagy kopaszok,
már azt is
látom, mikor elmerengnek
a
játszótéri padokon,
azt is
tudom már (őszfürtű ugyancsak),
hogy nem a
derű tündököl
arcukról,
nem a békesség szemükből,
hogy a
csonttalanná gyötört
test
szégyene ad hírt gyáván magáról,
s azt is
tudom: akad ma is
oktondi
kisfiú, ki rám tekint úgy,
mint
egykor rájuk néztem én.
(Kortárs,
1979. 2. sz. 177.l.)
(Forrás:
Látóhatár Bp., 1979. március 45. l.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése