Ha azt kérdik, hány hét még a világ?
Azt felelem: hogy mával kevesebb;
Egymásután elfogynak a napok,
De lelkemen mindinkább nő a seb…
S a mely begyógyithatná – a balzsam
Az távol innen igen messze van…
Ne kérdezd lányka! hol van a virág
Mit kalapomra tüztél a minap?
Szivemhez tettem, mert nem illik a
Jelen időhöz bokrétás kalap.
Virág boldog szerelmesnek áll jó’
Az én lelkemnek türelem való…
Hej türelem, türelem! Te mi vagy?
Mi lennél más, int damoclesi kard,
Melyet lehajtott fejeink fölött
A sors a kétségnek pókszálán tart…
A tűrőké az ég! mondja hitünk.
És mi egy jobb jövendőért türünk…
Hát hol a hirnek fényes csillaga?
Mely arcomra is kis sugárt lövelt?
Lekergeté a villám, s estiben
Darabra zuzta a szegény kebelt…
Mi szép a hir; szép ám de oly hideg,
Miatta megfagynak az emberek…
Mi a hir? Csillag, hullócsillag
Az enyészetnek sötét éjjelén,
Sokan kapaszkodnak sugáriba,
Nem is csoda, hogy oly hamar lemén…
Ha én isten volnék azt mondanám:
Állócsillag légy a magyar hazán!
Forrás: Csokonai Lapok
7. sz. – Debrecen,
1850. julius 24. szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése