2020. jan. 14.

Balkányi Szabó Lajos: Lehel kürtje



Harmadik ének.

Százat egy csapással.

I.
Ment vitéz Bojt a nagy hirü kürtért:
Mint Jázon ment az aranygyapjuért.
Mikor indult agg Csobánctul utra:
Agg Csobánc az útat megmutatta,
S elbeszélte, hogy hol s merre menne,
Miglen Ottó császárhoz beérne.
A kinél a kürt; s a kürt anyagját
Elbeszélte állását, alakját.
S kérte Bojtot, hogy őt megkeresse
Majd ha visszahozza a szerencse,
’A fát – mond – hogy tudd, hol lelsz meg engem:
Fenevadnak vérivel befestem.’

S ment vitéz Bojt a nagyhirü kürtért,
Mint Jázon ment az aranygyapjuért,
Hány utatlan bérceken tanyázott?
Erdők éjén hány vaddal csatázott?
Küzködött sok hullámos vizekkel,
Versenyt nyargalt síkon a szelekkel,
S a vadat, ha erdőkben lelőtte:
Rémes éjjel lángoknál sütötte.

És ivott a Lek véres vizéből,
Mély sohajtás zugván fel szivéből.
Megsiratta Lek-folyam határát,
A magyarnak itt lett szörnyü kárát.
Minden füszál igy sohajta búson:
Bojt, vitéz Bojt! áll-e még Magyarhon?
Itt elhullott hősök híre él-e?
Hát Lehelről népe még beszél-e? –

Bojt szemébe ilykor köny tolódott,
A tigrisbőr vállán borzolódott.
És százszorta felbuzdult szivébe’,
Fogni hős Lehel kürtjét kezébe.

2.
Igy ért ő el Ottó hajlokába,
A ki épen üle trónusába’.
Volt császári pálca a kezében,
És napékű korona fejében.
S Bojt igy szólt: ’Nagy főuram! szivemből
Jót kivánok. Jöttem Jász-Berényből.
Ottan én rám ugy mint urra néznek;
Megtisztelnek, s hivnak Bojt vitéznek.-
Én Lehelnek a kürtjeért jöttem;
Szabd meg árrát: itt a pénz letészem!
Vagy ha kényed harcerőre mérte:
Száz legényéddel megvívok értte.
Ám azonban minden tisztelettel
Megtisztellek, és felelj ezennel!’

Visszatetszett Bojt vitéz beszéde?
Nem találni már ma Bojt vitézre!
Bojt vitéz a szókat nem cifrázza;
Cifra szó a szivnek csalfa máza,
S mint maiglan mondják közbeszédben:
Magyarosan megmondá kereken. –
-        -        -        -        -        -
-        -        -        -        -        -
3.
-        -        -        -        -        -
-        -        -        -        -        -
-        -        -        -        -        -

4.
Igy mivoltát felfogván az ügynek,
Ottó császár szóla Bojt vitéznek:
„Üdvözöllek Bojt vitéz lakomban,
És jó szivvel látlak udvaromban! –
Ama kürtért már sokan jövének,
Értte már sok harcot megtevének,
S becsben ép’ azóta nőtt előttem,
A mióta ugy kivánják tőlem.
Értte eddig kik megütközének:
Párcsatában mind halált lelének,
Népesült igy a kürtnek szobája;
Benne már hét társod kaponyája.
S – mert azt mondád – nagy kedved csatázni:
Hát nem százzal: ám csak héttel állj ki!”

’Bojt, szavát még vissza sohse vonta,
Hanem állott ugy, a hogy kimondta.
Én levívok ötvent ama kürtért,
Másik ötvent meg csak a hiréért!’

5.
Harcra szálla Ájzenbád kevélyen;
- Nagy volt ő: mint egy kápolna milyen! –
Bojt vitéz már Holzburgot megölvén,
S Máyermakhert más világra küldvén:
Egy akóbor mellett ülve vára
Több bajvívót bus halálcsatára. –

Ez időben Álemanniában
Ájzenbád volt leghiresb, csatában,
És beszéltek róla nagy csodákat:
Mint küzdött száz meg száz vércsatákat.
Sőt a hír olyformát is regélett
Hogy spiritus van balhóna mellett;
Mert nem járja semmiféle fegyver,
És bnem birna véle meg száz ember!
S a közönség e nagy erejéről
Hundertmannak hivta más nevéről

6.
Harcra szállt hát Százember kevélyen,
- Nagy volt ő mint egy kápolna milyen –
S mint utósó társbajnok magával
Hozta a kürtöt gunyhahotával;
Mert tudták, hogy Százember ha meghal:
Nem lesz többé a ki vivna Bojttal. –

S szóla gunnyal – reng a föld szavától -:
Hát mi pőcsik jött fel a Tiszától?
Fél markomba száz legyet szoritok,
És ha egy jő: rá nemis konyitok!
Kósza légy vagy, kósza volt apád is!
Node eljött a végóra rád is!
S még százat hivsz egymagad csatára?
Nem legyet szül Áleman határa!
S tudd meg engem hivnak Százembernek,
S kik rám vernek, százemberre vernek!
Kéne e kürt? ah! de ugy te féreg,
Kétszer szüljön még elébb anyád meg!”

„Ejnye ejnye! – monda Bojt szerényen –
Csuffá tettél jófiu, keményen!
Hát hogy sertül nagyra feldagadtál
S mintegy siri féreg felpuffadtál:
Igy megcsufolsz? – Jöjj velem csatára,
Hadd lám mit szül Áleman határa! –

Ugyde harcom kezdem áldomáson;
Nem rágódom gunnyal – mint te – máson, -
- S felemelvén hordójával a bort: -
Adjon isten – monda – nékünk jobb sort!
Kettőnk közül egyikőnk ha meghal:
Vígadozzon boldog angyalokkal!”
S mintha innék meszelyes kupábul
Ugy ivott a bornak hordajábul.
S lőn a népnek szörnyü bámulása,
A míg tartott Bojt vitéz ivása.

Ájzenbád is megrémült szivébe’ –
Hogy Bojt a bort átadá kezébe, -
Mert míg azt a szájához cipelte:
Izma rezgett s a láz majd kilelte,
És míg tartott nem hosszu ivása
Rákveréssé rőtült arcvonása. –
S Bojt ezt vette róla gondolóra:
Hm! tudom már hányra jár az óra! -

Forrás: Csokonai Lapok 24. sz. – Debrecen, 1850. septemb. 18. szerda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése