Ott áll, a puszta légbe
Felütve vén fejét,
Csorbákkal rótta rája
Történetünk muzsája
Csaták esztendejét.
És mintha emlékeznék
- Csak ő és senki más –
Néz, néz a mult időbe,
S borong a Vág ködébe
E puszta kőrakás.
Fel-felrepül fokára
A rónaság szele,
És a siralmas multért,
Reménytelen jövőért
Nagyot sohajt vele.
De jő a nyár csodája
A fényes délibáb,
A puszta vár multjának,
S felejtett hős korának
Tünékeny éltet ád:
Láthatsz fénytengerében
Csatákat forrani…
Harcrendeket rohanva,
S előre, hátra futva
Hőst, hősre küzdeni…
S míg a nap, a romokra
Sugárfényt rezgete:
A táj csodája szünik,
A harc gyorsan letünik,
Mint álom képlete…
**
Békételen Rákóci
Csatáza hajdan itt;
S a lég, csatát ujitva,
Emlékezetbe hozza
A mult vérnapjait.
Mért üzöd, oh
természet!
Hiu játékodat?
Nekünk felejtenünk kell
S kimosni könyeinkkel
A hű vonásokat…
Forrás: Csokonai Lapok
21. sz. – Debrecen, 1850. septemb. 7. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése