A
szoba sarkában, a kínai váza alatt ültem mint újdonsült férj. Egy bőrfotelben,
keresztbe vetett lábbal az asszonyka. Hat hét múlt el már esküvőnk napja óta.
Ilyenkor előfordulnak már kis csetepaték. (Én se hitte, míg nőtlen voltam!)
A
feszültség ott lógott már pár napja a levegőben. Az asszonyka kapkodva
tett-vett, feldöntötte a vizespoharat, tésztája nem sikerült, a tej kifutott,
pedig a mindenessel együtt vigyázott rá a konyhán. De ez ilyenkor már így
szokott lenni.
A
villamos batéria megtelt tehát, az volt most már a kérdés, ki fogja kisütni,
kinek lesz mersze hozzá? S ahogy így ültünk, mindketten éreztük, hogy most fog
történni valami. Talán rettenetes lesz az a valami, talán katasztrofális
életünkben.
Én
zavartan nyomkodtam a cigarettát a hamutartóba. Feleségem, ki eddig az újság
mögött sáncolta el magát s onnan mint erős várból eregette ki megfigyelő
pillantásait, most ölbe rakta lapját és határozottan, bátran nézett rám.
-
Sehogy se tetszik nekem a maga viselkedése, Jolánka – kezdtem kissé
bátortalanul.
- Nekem sem a tied – volt a határozott válasz.
- Talán megmondhatná az okát – firtattam tovább.
- Mondd meg te. Ennyire előzékeny lehetnél. Hat
heti házasság után még kérhetünk egymástól egy kis udvariasságot férjünktől.
- Kijelentem becsület szavamra, hogy nem
neheztelek magára.
Az asszonyka kissé kiegyenesedett.
- Engem pedig bánt valami.
- Hadd halljam, Jolánka – szóltam kíváncsian.
Hat hete kérlek, hogy tegezz, s ma is magázol.
Utálatos vagy. Nem is hiszem, amit hat hete duruzsolsz a fülembe.
- Ezt az egyet ne kérjed tőlem. Családunkban
mindenkit magáztam, nem tudom megszokni. Ezt az egyet ne kérjed tőlem!
- Nem tudsz hozzám melegedni. Rideg vagy.
- Hadd kérlek – vigasztaltam -, dehogy is vagyok
rideg. Ellenkezőleg, mindig valami bántót, valami lealázót érzek, ha férfi nőt
tegez.
- Furcsa bogaraid vannak. A tegezés éppen a
bizalmasság jele. Ki tudja, mi van e mögött a magázás mögött! Meguntál?
Szebbet, jobbat, színesebbet találtál talán?
- Ugyan Jolánka, miket beszélsz? – feleltem kedvetlenül.
Evvel fogtam magam és Jolánka mellé ültem. Kezét
megsimogattam.
- Ennyi az egész, ezért tartasz haragot? Érdemes
ezért, kis aranybogár.
Ez kellett neki. Asszony volt, mint a többi. Mihelyt
megsimogatják, becézik, vége mindennek. Felülkerekedett. Most már aztán igazán
nem lehetett vele bírni. Kevesen mosolygott, gyengéden megfogta az államat.
- Ugye megteszed? Tegezni fogsz ezentúl? –
kérdezte roppant édesen, hogy a szívem köré gyűlt minden vérem.
Furcsa természet van azonban bennem is. Makacs
kálomista családból származom. Mikor elvettem az asszonyt, alkalmas pillanatban
azt súgta az apám:
- Gyerek, meg ne feledkezz arról, hogy te vagy
az úr a házban!
S ez az atyai intelem folyton ott lebegett
felettem és bántotta férfiönérzetemet, ha az asszony makacskodott.
- Ugye tegezni fogsz ezentúl? – suttogta Jolánka
s a szeme lángolt a belső melegtől.
Ha nem vigyázok magamra, meginog bennem a
családfenntartói becsület. Kereken kijelentetem az asszonykának:
- Édes Jolánkám, erről szó sem lehet!
Ez éppen elég volt feleségemnek. Faképnél
hagyott és közönnyel nézett ki az ablakon.
Éppen akkor lépett be apám a szobába. Faluról
jött, hol korcsmája volt. (S egy nyalábra való takarékbetét-könyvecskéje.)
Fürkésző tekintete végigsiklott mindkettőnkön s
ezt mondta a szokásos üdvözlés mellőzésével:
- Gyerekek, az nem megy, hogy hat hét múlva
sutba dobjátok a mézeskalácsot. MI az? Gyertek ide, vagy mi!
Megfogta mindkettőnk kezét s hol az egyikre, hol
a másikra nézett.
- Hol a hiba, gerlicém? – kérdezte Jolánkától.
- Még ma is magáz! – mondta durcásan feleségem.
- S neked mi bajod? – kérdezte éntőlem.
- Én azt nem bírom kimondani. Nem szokta meg a
fülem.
- Gyerekek vagytok még, igazi gyerekek! Különb okot
nem találtok a haragra, mi? Ejnye Ferkó, hát csak annyi gavalléria van benned?
Miért nem teszed meg a kis cirmos kívánságát, mi?
- Apa! – szóltam hozzá könyörgő tekintettel -,
nem emlékszik, hogy mit…
Csaknem kiböktem ott az asszony előtt a titkos
intelmet.
Az öreg megértett, s már kész volt az ítélete,
amit a feleségemre mondott:
- Te meg Jolánka, szintén engedhetnél kissé
merevségedből. Látod, hogy meghal ez a gyerek, ha kivész házában a magázás.
magázd hát, legyen meg az ő kívánsága is.
S nem engedett az öreg, míg meg nem csókoltuk
egymást a béke jeléül.
Azóta tegezem a feleségemet, ő meg magáz.
Forrás: Komárom és
Vidéke I. évf. 17. szám. Komárom, 1922. július 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése