Rosz lábon áll most az irodalom,
Szó nélkül ezt sehogy sem hagyhatom;
Hisz’ azért hogy ostromállapot van,
Az ész és pénz nincsen árestomban!
Szabad az észt, a szent okosságot
A piacra vinni, mint sajátot;
Másnak megint hahogy van krisztusa,
Az eladót van megvenni jusa…
Adni venni mindig szabad, - ugy ám,
Nem kell félni az igazság utján…
Irodalom a nemzet élete,
S ki tilt élni? szemed ki kötte be?
Rajta tehát! állj ki, állj a gyepre!
De szent legyen, mit fölfogsz nyelvedre;
Más meg aztán nyujtson segedelmet:
Hogy éljen az irodalom- s nemzet!
Vagy e haza sorsa feneketlen tenger
Melybe sülyedt minden reményhorgony, ember?...
Nem! a nap tengerbe merül szintén estve,
Hogy megmosdva, reggel a prizmaszint fesse…
Ha a halálharcot kiküzdte az élet,
Mértne vehetne föl uj ünnepi képet?!
Forrás: Csokonai Lapok
26. sz. – Debrecen, 1850. septemb. 25. szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése