Debreceni: Csokonai sirján

Ki nyugszik itt? Kemény sirvánkosán

A vén idő hideg szele suhog.

Körötte a komor enyészet képei:

Rideg magány s porult emberromok.

Elelmulat néha hideg  siroszlopán

Meleg dalt zengve az érzelgő csattogány!

Atyám sirja megett gyöngy fénylik itt –

Debrecen nagy fia: Csokonai –

Mely gyöngy fénysugarán eloszlanak

A feledés ijesztő árnyai,

S a részvét gyöngyein termett emlékezet

Az ihleti dalkirály nagy lelkéhez vezet!

Miként ha a sokat szenvedt hajós

A tenger mély barázdái közül

Világitó torony iránytüzét

Pillantva meg, uj életnek örül:

Magyar irodalom! ily fény volt te reád

A Vitéz lelkéből kiáradt dalvilág!

Mint a kék égnek hajnalcsillaga

Most estve, majd reggel jön fel nekünk

S ugy tetszik, hogy két testvércsillagot –

Pedig csak egyet kétszer lát szemünk:

Igy egy a lélek is, mit sok gyanánt csodál

Az ész Vitéz másmás remek munkáinál!

Csillag volt ő hazánk borult egén,

Lángrózsáján égett az észvilág, -

S már a világdicsőség napja félt,

Hogy e csillag fénye fölibe hág;

Az ég akarta, hogy ők egyesüljenek:

És im e sír fölött most együtt fénylenek! -…

Egy szellem őrködik e sir fölött,

Kettős képén olvasni ezt lehet:

„Örülj magyar, hogy élt Csokonaid

És sirj, hogy itt már hült porát leled!”

Ez őrszellem neve: örök emlékezet,

Mely itt főniksz gyanánt nyer ujuj életet!

Forrás: Csokonai Lapok 9. sz. – Debrecen, 1850. julius 31. szerda