Takaróm a felhős ég,
Sziklakő a párnám –
Társak nélkül bujdosom
Hegyen völgyön árván.
A föld, melyet taposok
Édes hazám földe,
Mert hiában! nem tudok
Elszakadni tőle.
Futok mint sértett vad a
Rengeteg erdőnek,
Kit éhes szilaj kopók
Üldözőbe vőnek.
És fejem fölött lebeg
A félelem ölyve,
Hogy lelkemnek megtérő
Nyugalmát kiölje.
Minden levélzörrenés
Elriasztja álmom,
Minden bokor lombja
közt
Gyilok hegyét látom.
Titkon nézek messziről
Az apai házra…
Karddal s rablánccal van az
Éntőlem elzárva!
Kedvesem szavát
hallom
Gerlice hangjában,
Sohajtását érezem
Szellők fuvalmában…
S addig addig hallgatom,
Addig addig nézem,
Míg arcomon könyeim
Patakzását érzem…
Forrás: Csokonai Lapok 12.
sz. – Debrecen, 1850. august. 10. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése