Elhullottak, elvérzettek
Dicsőséges szép halállal,
Vagy bujdosnak társaim, az
Erdőknek kóbor vadával.
Megyen az út jobbra balra
Mint a neki-bomlott felleg…
Válasszak-e én is utat,
Vagy csak a felleggel menjek?
Társa leszek a felhőnek, -
Haragom a villámlásban
És a zápor versenyezzen
Én velem a könyhullásban,
Hadd üssön bele a mennykő
Abba a nagy erdőségbe,
Lelkem az a magas cserfa,
Az a cserfa gyul meg tőle…
És az utfélen fetrengők
Szivják aztán a friss léget
Mikor az zápor kisirta
Magát – s a cserfa leégett.
Forrás: Csokonai Lapok 2.
sz. – Debrecen, 1850. julius 6. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése