Neved kristályát láz tüzén megolvadt
Szavakkal zárta aranyfoglalatba
S hogy méltó-mód őrizze meg a voltat,
Emlék díszével gazdagon kirakta.
Pazarló kedve szárnyaló madárt,
Lepkét, virágot, szívet vert köré.
Vigyázó gonddal féltve kalapált
S neved – jaj – egyszer mégis eltöré.
A titkos végzet rontó, vak varázsán
Bús zengéssel hasadt el tiszta kincse.
S szemének könnyén gyúl csupán szivárvány,
Kihúnyt a tűz, mely kedvét felhevítse.
S az ötvös szíve fáradt. Nem örül,
Munkája bár a vég felé halad…
Neved elpattant gyémántja körül
Hiába már a drága foglalat.
Forrás: Vasárnapi Ujság 15. szám (67. évfolyam) Budapest,
1920. augusztus 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése