- Költészet és való –
Atlas leánya, gyérülő hajamra
hiába köt márványkezed fűzért.
Kóbor görög, én már a könnyű vért
eltékozoltam, óh, bocsáss utamra.
Örök élettel hasztalan takarna
dús istenek kegye. A sors kimért;
gyönyörre már fanyar vagyok, miért
tartsz még Kalypso, hagyj, eressz utamra.
Hazug a csókom, másra szántam,
ölellek, ám karomba zártan
mást álmodik a csalfa elme,
szívembe’ más asszony szerelme.
Szemem ha csillan néha-néha,
játszom veled: a csélcsap, léha.
Forrás: Vasárnapi Ujság
22. szám (67. évfolyam) Budapest, 1920. november 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése