Kosáryné Réz Lola: Filoména (könyvismertetés)

Aki csak valamennyire is érdeklődik a magyar irodalom újabb fejleményei iránt, annak meg kell jegyeznie egy új nevet: Kosáryné Réz Loláét. Váratlanul merült fel ez a név az ismeretlenségből, az Athenaeum regény-pályázatán, melynek első, legnagyobb díját nyerte el Filoména című regényével, s most, hogy ez a munka megjelent, az olvasó is szentesíteni kénytelen a pályabírák ítéletét: a Filoména csakugyan igen kitűnő regény, a legjobb dolgok egyike, amiket az utóbbi években magyar szerzőtől olvasni lehetett.

Egy falusi kis tót cseléd története a regény fonala. Még gyermekkorában kerül Filoména a kis felvidéki városba cselédnek, szolgál mindenféle házaknál, segít egy derék öreg kofaasszonynak az árulásban, megint cseléd lesz, züllésnek indul, tele van belső nyugtalanságokkal, félvér úri származásának tudata folyton izgatja alantas helyzetében, mindig előtte van természetes apjának, a négyes-fogaton járó grófnak a büszke, méltóságos képe, akit anyja egyszer megmutatott neki. Ez az emlék azzal a szuggesztióval tölti el, hogy neki is úgy kell járnia, mint az anyjának: kiemelkedik a züllésből, úri helyekre kerül, csakugyan szerelmi prédája lesz egy bányamérnöknek, gyereke születik, majd meg is hal s ő szolgál tovább, amíg a beteges furcsa kis líceumi pedellus el nem veszi feleségül. Most már jó élete van, csöndes, nyugodt, de a vágy, hogy gyermeke legyen, beleveti egy kemény, parancsoló természetű tanár karjaiba. Fia lesz tőle s ezzel élete új fordulóra jut: most már a makacs anyai ösztön hajtja, urat akar nevelni a fiából, olyat, mint az ő apja és fiának az apja. Férjét, aki minden munkára képtelen beteg, kiteszik állásából és Filoména most már magában küzd tovább a fiáért, amíg eléri célját. A fiú csakugyan úr lesz, bányamérnök, úgy, mint Filoména első, meghalt gyermekének apja. Filoména most már megöregedve, megnyugodva szolgál tovább, a fiára gondol, aki a háborúban van s ha hazajön, kiemeli őt a cselédi sorból. Életcélja elérésében megtisztultan hal meg, amikor indulnia kellene a fiához, Budapestre, s nem is sejtve, hogy fia halállal vívódik a hadikórházban.

Nagyon gazdag történet ez, gazdaggá teszi az író invenciója, amely egyre új, érdekes és hangulatban is változatos helyzetekbe tudja forgatni a történetet és útközben egyre új, a felvidéki életet tipikusan jellemző alakokat elevenít meg. Filoména, amint családtól családhoz vetődik szolgálni, megismeri – s általa mi is megismerjük – azt az egész életet, amely a hegyoldalakra épített kis bányavárosokban folyik. Az írónő egész szokatlanul gazdag megfigyelési és emlékanyaggal dolgozik

, csak úgy rajzik belőle az alakok sokasága és mindegyik pontos kontúrral van elválasztva a többitől s kevés, de jellemző, életteljes vonással van ábrázolva. Az egész fölött pedig összefoglaló levegőként lebeg az író meleg, megértő, mélyen humánus asszonyi bölcsessége. A legritkább dolgok egyike, amire nagyon kevés asszonyíró volt eddig képes: harmonizált és teljes egyensúlyt tartó képet tudott magának a Filoména szerzője alkotni a világról. S valami egész különös tisztaság van lényében, amely megfogja az ember szívét s olyan, mint a nyári napsugár, amely meg tudja aranyozni az élet szemetjét is. A Filoména szerzőjével irodalmunk legjobb neveinek sora bővült eggyel.

Forrás: Vasárnapi Ujság 11. szám 1920. június 6.