Berkes Imre: Odakinn süt a nap (könyvismertetés)

Berkes Imre még a háború java folyamán, 1916. nyarán írta Odakinn süt a nap című regényét, mely aztán 1918-ban a mi lapunkban látott először napvilágot. Tárgya természetesen a háború, de az író nem azt a momentumot emelte ki,  amely éppen szeme előtt folyt és amelynek cselekvő részese volt, hanem előbbre vetítette a problémát: arra gondolt, hogy mi lesz, ha majd vége lesz a háborúnak, micsoda pszichológiai és társadalmi deformálódásokat fog előidézni a mi világunkban az a tény, hogy a férfiak java része éveken át abnormis, idegfeszítő körülmények között élt, testileg-lelkileg rengeteget szenvedett, szervezetében, erkölcsi világában elváltozott, mialatt otthon az élet folyt tovább, az emberi ösztönök, szenvedélyek folytatták játékukat.

Az emberiség úgyszólván két külön csoportra oszlott, a katonákra és az otthon maradottakra, a kettőnek az élete külön vágányokon, különböző tempóban haladt tovább. Mikor aztán megint egyesülniök kellene, aközben támadt különbségek révén zökkenő áll be. Ezt a zökkenőt írta meg Berkes. A háborúnak ugyan vége lesz, nem lesznek frontok és effenzivák és pergőtüzek, de a háború tovább fog folytatódni az emberek idegrendszerében. Hazajönnek a férjek, nem tudnak azonnal beleilleszkedni a családi életbe, az asszonyok is sokmindenfélén átmentek, érzelmileg is, szerelmek elfogytak és támadtak, új haragok kelnek életre, új féltékenységek robbannak ki tragédiákban és tragikomédiákban, az emberekben csillapíthatatlan ideges ingerlékenység él, amelyben – hiszen háborúban voltak – szinte ösztönszerűleg nyúlnak fegyverhez vagy más önbíráskodó erőszakhoz, korcsmai verekedések a szabályszerű lövészárok-harcokká fajulnak, az a fegyelem, amelyben azelőtt a társadalmi megszokás és illedelem tartotta az embereket, meglazult, mindenki összesúrlódik mindenkivel s olyan társadalmi zavar áll be, amelytől mindenki szenved s amely az általános ingerültséget csak még jobban fokozza.

A politikai motívumot Berkes kizárja regényéből, megmarad a magánéleten belül. Ezzel is a valószerűség hatását éri el. Hogy milyen friss és eleven kombináló erővel dolgozik, azt most látjuk igazán. Részleteiből is sok bevált, az az idegállapot pedig, amit rajzol, teljesen megfelel annak az állapotnak, melyben az emberek ma élnek. Az író a maga intuíciójával meglátta az igazságnak egy részét s ez regényének egyik fő érdeme.

Forrás: Vasárnapi Ujság 14. szám (67. évf.) 1920. július 25.