Te, ki a vihar szárnyán átaludtad az éjjelt,
S most felüdülve ébredsz és szállsz a magad csodaszárnyán –
Tombolt-e a szél?Magasan elszálltál felette
S pihentél a kék levegőn, rabszolgádon,mely ringatott,
Most kicsi kék pontként, mely ott lebeg magasan az égen,
Megjelensz újra.
Mikor fényt szomjazva, a fedélzetről kutatva körülnézek,
Magam is kicsi folt, egy pont a nagy mindenségben.
Most, miután az éjjeli ár roncsokkal teleszórta a partot
S a nap vidáman s derülten visszatért,
Rózsásan lebegő pirkadattal s lángoló napfénnyel
És hajnaltiszta, átlátszó levegővel,
Most te is újból megjelensz.
Te, kit azért szültek, hogy dacolja viharral –
ki csupa szárny vagy,
Ki az éggel birkózol s a földdel, az orkánnal és a
tengerrel,
Hajója te a légnek, mely vitorlát sohse’ von be,
Ki napokon, heteken át fáradhatatlanul lebegsz
s átszelsz országokat és birodalmakat,
Ki alkonyatkor a Szenegált látod, hajnalban Amerikát,
Te, ki villámokkal játszol s mennydörgő fellegekkel,
Oh, te sokatlátott!
Ha a lelkem tied volna,
Mily örömökben volna részed!
Angolból fordította:
Zoltán Vilmos
Forrás: Vasárnapi Ujság
23. szám (67. évfolyam) Budapest, 1920. december 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése