Szegény nemesi családban született a Fejér megyei Nyéken (ma
Kápolnásnyék). Apja Nádasdy Mihály gazdatisztje, s arra törekszik, hogy
taníttassa fiát. Előbb a fehérvári ciszterek, majd a piaristák pesti
gimnáziumába jár. Az apa meghal, kilenc árvát hagyva hátra, s Mihálynak
gondoskodnia kell nemcsak magáról, hanem testvéreiről is. Előbb nevelő, majd
házitanító lesz a Perczel családnál, közben elvégzi a jogot.
Már serdülőkorától verselget, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor a mintái,
ám Bonyhádon megismerkedik a világirodalom nagyjaival is: Egyed Antal plébános
a klasszikusokat adja kezébe (Homéroszt, Tassót, a csak néhány éve felfedezett
Zrínyit), a káplán Teslér László pedig a „moderneket”: Goethét, Schillert és a
német fordítások révén újdonságnak számít Shakespeare-t. 1822-ben Tolna megye
alispánja mellett lesz joggyakornok, hogy ügyvédi vizsgáit letehesse. A
megyeszerte tapasztalható nemesi felbuzdulás és hazafias indulatok elragadják a
fiatalembert, s e szemlélet jegyében örökíti meg a nemzeti történelem
legjelentősebb eseményét, a honfoglalást Zalán
futása (1825) című eposzában. Kétségtelen, látszanak a korábbi eposzköltés
hatásai (mindenki Homérosztól tanult), de sokkal nyilvánvalóbbak az eredeti
költői erények. Például a honfoglaló magyarok keresztény vallású görög és
bolgár seregek ellen harcolnak, ők maguk Hadurat szolgálják. Az eposzi
szabályok módjára beavatkozó isteni erők eszerint a pogány győzelmét kell segítsék
a keresztény isten felett. A költő úgy kerüli meg ezt a dilemmát, hogy a
magyarok ellen beavatkozik a túlvilági rémisten, Ármány, s Hadúr fölötte arat
győzelmet, amikor a honfoglaló magyarokat támogatja. A barokk eposzokban nagyra
növelt idilleket saját élményeivel gazdagítja, a kilencedik énekben azt is
megvallva, hogy a hősnőbe reménytelenül szerelmes Délszaki Tündérben önmagát
festette meg. A meseszövésen túl gazdag képalkotó képessége, láttató
előadásmódja tanúskodik tehetségéről.
Vörösmarty a tíz énekből álló hőskölteményt hexameterben írta, ami
szintén komoly poétikai erőpróbának tekinthető. A kortársak nyilván ezt is
méltányolták, de rendkívüli sikerét mégis a benne kifejezett szemléletnek
köszönhette: a régi dicsőség felidézése a nemesi nemzet erényeinek hízelgett, a
fegyverrel hazát szerző kiváltságosok jogos és folytatandó elsőségét hirdette.
A költő sikerén felbuzdulva – bár tanulmányait befejezi, és felesküszik
a Királyi Táblának – úgy dönt, hogy irodalmi munkáiból fog megélni. Ez ugyan
később sem bizonyul könnyű kenyérnek, de Vörösmarty pesti szerkesztő lesz:
dolgozik az Aurorának, szerkeszti a Tudományos Gyűjteményt, majd társszerkesztő
a Bajza által életre hívott Kritikai Lapoknál. Kisfaludy Károly köréhez
tartozva, a kor legradikálisabb eszméivel ismerkedik meg, s válságos évek során
belátja, hogy a kívánatos társadalmi változásokat nem lehet csak a nemesség
körére korlátozni. Újabb verses elbeszélő költeményei és lírai termése e húszas
évek végi válságáról szólnak, sok töredékben is marad, de a
reformországgyűlések idején már magára talál. Különösen nagy hatással van
munkakedvére a Pesti Magyar Színház 1837-es megnyitása. Korábban írt színműveit
újabbak követik, dramaturgiai szempontból igényesebbek; rendszeresen közöl
színibírálatokat is, a természetes játék, a helyzetnek megfelelően előadott
oráció mellett fejti ki nézeteit. A Perczel Etelkához fűződő reménytelen
szerelem bánatát a magánéletben fellelhető hiánytalan boldogság élménye váltja
fel (Csongor és Tünde), majd
Csajághy Laurával kötött házassága (1843) azt a hátteret is megteremti,
amelyben alkotóereje kiteljesedhetik. Óriási hatással van rá a szerveződő
irodalmi élet is. Petőfi, a csak imént felfedezett poétazseni társaságában
Shakespeare-sorozat kiadásába fog. Ennek lesz később gyümölcse Aranytól a
Hamlet, Vörösmartytól a Lear király, Petőfitől a Coriolánus magyarra
plántálása. A forradalom és szabadságharc eseményeiben nem vesz ugyan
fegyverrel részt, mint Petőfi, de neki is bujdosnia kell. Miután kegyelmet
nyert, gazdálkodásba fog: előbb Baracskán, majd Nyéken, hogy családját eltarthassa.
Igen szűkösen él, kedélye egyre nyomottabb, betegsége is kiújul. Gyógykezelés
céljából Pestre költözik, de állapotán már nem lehet segíteni, 1855. november 18-án meghal. Temetése
tömegtüntetéssé válik. Árváiról Deák Ferenc gondoskodik.
Hatalmas irodalmi hagyatékot hagyott hátra. Mindenekelőtt lírai
költészete ma is élő örökség: a Szép
Ilonka (1833), a Szózat (1836),
a Gutenberg-albumba (1839), a Gondolatok
a könyvtárban (1844), az Előszó (1850), A vén cigány (1854) ma is jól ismert darabjai költészetünknek.
Színpadi alkotásai közül az 1830-ban megjelent Csongor és Tünde bizonyult
időtállónak; műfordításai közül a már említett Lear király mellett a Julius
Caesar drámai erejét nem tudják az újabb és frissebb magyarítások felülmúlni.
Epikai költészetét érezzük ma már halványodónak: részben a romantikus
meseszövést zsúfoltnak, részben a verses előadásmódot körülményeskedőnek. A Zalán futásával az eposznak bealkonyult
– már Petőfi eltemette, amikor Vörösmartyt is parodizálva megírta A helység kalapácsát.
**
ZALÁN FUTÁSA
Alpár várában kedvetlenül
várakozik Zalán, a vár ura. Földjeire beengedte a vándor magyarokat, ezek
azonban – úgy véli – lassanként kiszorítják. Küldötteit várja vissza a bolgár
és görög szövetségeseitől, mert fegyverrel kívánja kiverni a betelepedőket.
Miután kedvező választ kap, hű szolgája, Kladni megy a zagyvai síkra, ahol
Árpád és kísérete állomásozik, hogy Zalán sértő hangú üzenetét átadja: még ma
takarodjanak el a magyarok Zalán földjéről, különben haddal megy ellenük Zalán
és szövetségesei. Árpád válasza: ezentúl nem kérdezi Zalánt, hogy mit tehet s
mit nem: „merre utat nyithat kardjával… megszerzi erővel”. A nyílt hadüzenet
hírét remegve viszi Zalánhoz a küldött.
A magyar vitézek családjait a
Bodrogköz szigetén találjuk, köztük az agg Hubát és gyermekeit: a kis Bodort,
Szömért s deli Hajnát is, ám a nagyleány most épp nincs a családi körben, az
erdőben sétál s ábrándozik. Ebben zavarja meg egy váratlan találkozás: a még
őshazából ismerős szép ifjú jelenik meg előtte, akit a leány Délszaki Tündérnek
nevez, s szerelmet vall Hajnának, de a lány megvallja, hogy a hős harcost, Etét
szereti. Erre a Délszaki Tündér eltűnik, Hajna nem is tudja pontosan, álomkép
foszlott-e köddé, vagy valóságos alak tűnt el az erdőben.
Kisebb testvérei futnak Hajnáért:
vendégek érkeztek, Ete és kísérete a fegyveres készülődés hírével. Huba mint
jövendő vejét is szívesen látja a vendéget. A vacsorát regösének zárja: a
dalnok azt beszéli el, amikor Huba a lányszöktető Zámirral harcolt Szelemér,
későbbi felesége kiszabadításáért. Huba megkönnyezi a régi szép időket, Hajna
szeme pedig a várható háború és az Etétől való búcsúzás miatt könnyes.
Felvonulnak a szövetséges hadak.
A bolgárok élén a három legvitézebb harcos: Viddin, aki erős, büszke,
állhatatos és termetre is igen tetszetős. Őt követi Izács, aki csak annyival
áll Viddin után, hogy alacsonyabb. A harmadik a fattyú Csorna, aki kitűnő harcos
ugyan, szemre is deli, de apátlan-anyátlan nevelkedvén, igen rossz, alattomos
és kegyetlen jellemű. A bolgár sereg általános jellemzésére elmondja a költő,
hogy „kevert faju bolgár: / Tőre magyar; de vegyült szomszéd idegennel, azért
is / Két nyelvük, az erősb s győző magyarokra kajánok, / Hittelenek, bérért
katonák más nemzet urának…” A bolgár sereget követik a görögök: élükön az okos
Philó áll, harcosai Olymp vidékiek, de már csak gyengén emlékeztetnek a régi,
marathoni hősökre: „… mert a hosszú nyugalom henyesége lerontja / A nagy
nemzeteket s a sas fia gyáva galamb lesz…”
A hellászi harcosok élén a
csapodár Theofil áll; a peloponnészosziakén a spártai Hermes; a thesszáliai sereg
nem harcra való, munkátlan parasztokból áll; őket követik a szigetekről
érkezők, Miló vezetésével; utánuk az udvari előkelőségek, akik az „aranyláncok
rabjai”, holott szabadnak mondják amgukat – ez a piperkőc, elpuhult kompánia
sem hadra való; végül egy vad csapat zárja a sort, ők belső-ázsiai, rossz
készületű, de igen elszánt gyülekezet, Antipater vezetésével, akinek az a
különössége, hogy álruhában elkísérte a felesége is.
A magyarok ellen felvonuló
csapatokat támogatja a Mátra hegyében fészkelő rémisten, Ármány, aki már az
őshazától fogva kíséri a honfoglalókat, s eltökélt szándéka, hogy elállja a
haza megszerzésének útját. Most, hogy a Zalán hívta seregek már a Zagyvához
értek, azt követeli, hogy áldozatot adjanak neki bosszúvágya lecsillapítására.
A magyar hadak előtt lovat áldoz a táltos, és kinyilvánítja, hogy Ármányt azzal
lehet lecsillapítani, ha az életéhez és javaihoz legjobban ragaszkodó vitéz a
holnapi csatában kész föláldozni életét. Este úgy érzi, nála jobban senki nem
szereti övéit, ezért jelentkezik: „Erősödjék a nép: én elveszek érte.” A
közösségért vállalt áldozatot Hadúr elfogadja, s a túlvilági halhatatlanságot
ígéri jutalmul.
Ez a jelenet azonban nagyon
fölkavarja az orosz eredetű (szuzdali) Laborczán lelkét. Ő azért csatlakozott a
magyar vitézekhez, hogy hírnevet szerezzen, ha most jelentkezett volna, végre
kitüntetné Hadúr.
A fattyú Csorna, látva az
ébredező magyar tábort, nem bír harci kedvével. Ráveszi Viddint és Izácsot:
rajtaütésszerűen csapjanak le a készülődőkre. A magyarokat ekkor mutatja be
részletesebben a költő: a nyilazó sereg élén Tarczal áll; Edömér kopjával,
Laborczán főként karddal jár ott, ahol a legnehezebb a harc. De semmi sem úgy
történik, ahogy a vitézek eltervezték: Izács életét veszti, Antipaternek egy
válságos pillanatban segítségére siet felesége, akinek fegyver szaggatja
ruháit, és Csorna észreveszi, hogy nő. Közben Laborczán hősi halált hal, Hadúr
pedig úgy dönt, hogy Etének meghagyja az életét. A vesztes bolgár sereg
visszavonul, de a vágyakozó Csorna nem nyughatik: elcsalja Antipatert, hogy
megölje s feleségét megszerezze.
Philó szigorú tanácsot tart:
Csornának bűnhődnie kell az engedély nélkül kezdett harcért s Antipater
haláláért. Ám Viddin a pártjára kel, Zalán is aggodalmaskodik: bosszúra nincs
idő. Philó elhalasztja a fegyelmezést, de csak látszatra áll helyre az egység:
Viddin sértődött, Antipater hívei morognak.
A magyarok halottaikat temetik,
sebeiket ápolják, még akit az Ármány szép leány képében kísért meg, az is
ellenáll: mindenki a másnapi nagy
csatára készül.
A háborúság hírére a pórnép is
fegyverre kap, és megtámadja a Bodrog szigetén élő magyar családokat:
fosztogatás reményében öregekre, gyermekekre, asszonyokra törnek. Huba menekül
háza népével, de Hajnát elvesztik maguk mellől.
A csatatéren Ete és barátai
temetik a halottakat, amikor Csorna is megjelenik, hogy Izács testét elvigye. A
magyarok előbb a holtak közé feküsznek, majd amikor már látják, hogy egészen
közel bátorkodott a bolgár, „feltámadnak”, összecsapnak, Ete és Csorna egymásra
talál, s Ete leteríti a fattyút.
A fejleményeket figyelve Zalán
úgy találja, hogy szerelmét, a görög földről rabolt Ínót és Melittát, a
kísérőjét biztonságba kell helyezni: Nándorfehérvárra küldi őket, majd ott
találkoznak; nem bízik a győzelemben, csak a túlélésben.
A harcra készülő magyarok
áldozatot mutatnak be, majd hősi énekeket hallgatva virrasztanak. Az első dal
Habilán elrablásáról szól. Bendegucz nem nézhette, hogy Habilán Aporhoz ment
feleségül, s megöli a szerelmeseket, majd Csatár bosszúja betelik rajta is. A
második dal Ügek és Huron párviadalát beszéli el; a harmadik éneket maga Árpád
mondja, mint4egy jövendölésképp arról, hogy másnap milyen nagy diadalt fognak
aratni.
A családjától eltévedt Hajna
védelmére égi gyermeket küld Hadúr, majd Tombori nevű lován megjelenik a
Délszaki Tündér, de bárhogy örül is láttán a megébredő Hajna, ragaszkodik
Etéhez. A Délszaki Tündér végképp búcsút
mond Hajnának, s emlékül neki adja egy aranyhajszálát és segítségül
Tomborit. Az okos paripa övéi felé viszi a lányt.
Felvirrad a csata napja: Viddin
szakadatlan barátaiért akar bosszút állni, de erejét csak akkor mutatja meg,
amikor a bölcs Philó, nem nélkülözhetvén a sereg legvitézebb harcosát,
megengeszteli a haditanácsban esett sérelmekért.
Viddinen kívül a többi bolgár és
a görögök is kitesznek magukért, de a magyarok is: nekik nincsen hova
menekülniök, nem ismernek más lehetőséget, mint győzelem vagy halál. Eközben Tombori
Etéhez viszi Hajnát, s együtt indulnak a Bodroghoz, hogy a fellázadt pórok
kezéből kiszabadítsák szeretteiket. Valóban az utolsó pillanatban érkeznek,
mert bár igen hősiesen tartják magukat Tűzima vezénylete alatt az aggok és
gyermekek, mégsem teljes értékű harcosok. Ete leveri a lázadókat, de egy
orvtámadó, aki bokorban leste az alkalmas pillanatot, kis híján vele is végez:
egy kigördített kő szakad rá. A hős azonban végez ezzel a támadóval is, és
Tombori megnyugodva hagyhatja deli Hajnát az otthonában, ahol a sudár leányzó
és Szömér a harcosok sebeit kötözik be.
A csatamezőn már lankad a harc,
de Ármány meg-megújuló erővel tüzeli föl a martalóc szövetségeseket a
honfoglalók ellen. Hadúr végül is megsokallja Ármány működését, és szembeszáll
vele: kivonja kardját. Ez az a pillanat, amikor Árpád oly sok levágott vitéz
után megpillantja a csatamezőn a már holtnak vélt Viddint. Szembekerülve a
bolgárok legvitézebb leventéjével, felajánlja neki: térjen vissza a magyarok
körébe, hiszen azelőtt Bodony névre hallgatott, s az új hazában kapott földet, és
szava lesz a tanácsban. A gőgös Viddin azonban nem hisz a győzelemben, különben
is: hogyan mer olyan földet ígérgetni Árpád, amit még meg sem szerzett. A
szóváltással is csak még jobban fölpaprikázott harcosok egymásnak esnek. Árpád
hatalmas küzdelemben levágja Viddint.
Philó, átlátva a helyzetet,
megkísérli rendezett sorokban visszavonni csapatait, de a Tiszához érve nem
lelnek megfelelő gázlót. Az üldözésükre küldött magyarok nem hagynak időt,
már-már újabb tusára kerülne sor, amikor a maradék görögök a folyónak ugratják
paripáikat. A sebes víz sokakat elsodor, mások alól az agyonhajszolt lovak
dőlnek ki. Ez történik Philóval is: a túlpartra evickélve lova kimúl, a
kimerültségtől ő is kileheli lelkét.
Zalán, miként tervezte is, nem
tehet mást, mint maroknyi kíséretével megfut a Duna felé, sejthetőleg
Nándorfehérvárba, ahol szerelmes nője és a szegénység várja: „… Nándorhoz
elére, / S búba merülten csak távolról nézte sajátját” – fejezi be a magyarok
honfoglalását elbeszélő történetét a költő.
Berkes Erzsébet
(Forrás: 44 híres
eposz, verses regény, elbeszélő költemény 424-431. old. – Móra Könyvkiadó,
1992, 1995.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése