Lengyel Menyhért (1880-1974): TAIFUN

„Akárki mit mond is, ez a kor, Bródy és Lengyel kora volt a magyar drámairodalom soha vissza nem térő hőskora” – állapította meg némi nosztalgiával Remenyik Zsigmond 1939-ben. S ebben a hőskorban, a századelő színházi aranykorában a legsikeresebb drámaíró az azóta méltatlanul elfeledett Lengyel Menyhért.

Egy Balmazújváros környéki tanyán, zsidó családban született. Pályafutását biztosítási tisztviselőként és újságíróként kezdte. Huszonhat éves korában írta első drámáját, A nagy fejedelem című szatírát, amely a Thália Társaság előadásában azonnali zajos sikert aratott. A szerző Pestre költözött, és fantasztikus termékenységgel, sorra alkotta darabjait, évente több bemutatóra valót.

A világsikert az 1909 őszén a Vígszínházban bemutatott Taifun hozta meg. (Főszereplők: Hegedüs Gyula és Góthné Kertész Ella.) „A Taifun bölcsőjébe három istennő tette oda ajándékát: a közügyeké, a szívügyeké és a szerencsés véletlené” – írja róla Hubay Miklós. Témája közügy, a „sárga veszedelem” – figyelemelterelés az első világháború előtt. A szívügy a csapodár szerelmes, Ilonka (a későbbi Kosztolányiné), akinek drámai alteregóját utol is éri a megérdemelt végzet. A szerencsés véletlen, hogy a szerelmi bánatát Berlinben gyógyítgató szerző albérleti szobájának ablaka éppen a japán követségre nyílt… A Taifun viharos gyorsasággal hódította meg Európa fővárosait, majd Angliát és Amerikát. A legsikeresebb „exportdrámánk”, a világ színpadain legtöbbet játszott magyar darab. A szecesszió divathulláma vette hátára, de rokonszenvessé tette az uralkodó gondolat is: az emberi szolidaritás győzelme a hatalomra törő terrormorál fölött.

Ez a „keserű, csöndes, bátor, naiv fiatalember” – ahogy Ady jellemzi – következetes demokrata és következetes pacifista. Ezt a szemléletmódját tükrözi Sancho Panza királysága című darabja is, a legjobb magyar vígjátékok egyike. Az első világháború elől Svájcba emigrál, ahol háborúellenes cikkeket ír. Természetesen magyarul, minthogy élete végéig más nyelven nem ír és alig beszél. A húszas években jön haza, és jó tollú iparosként szállítja a darabokat az egyre felszínesebbé váló, kiüresedő pesti színháznak.  Közben folyóiratokban publikál: a Nyugatban jelenteti meg A csodálatos mandarin című pantomimgroteszket, amely felkelti Bartók Béla figyelmét, s szerződést kötnek a megzenésítésére. 31 év telt el a premierig. Bartók meghalt, mielőtt nagy művét színpadon láthatta volna.

A közelgő világháború elől Lengyel Menyhért előbb Londonba, aztán Amerikába menekül. „Tömegében mily iszonyú az ember… - írja keserűen – csak az a szép, amit felőle és sorsa felől álmodunk.” És Lengyel Menyhért álmaira akad vevő a legnagyobb álomgyárban, Hollywoodban. Filmforgatókönyveit (pl. Hotel Imperial, Angyal, Ninocska stb.) több neves sztár, köztük Greta Garbo, Charles Boyer, Marlene Dieetrich is szívesen fogadja.

A háború után Olaszországba költözött át, és emlékiratain dolgozott (Életem könyve, Gondolat, 1987). Ott a világhíreseknek kijáró tisztelettel fogadták, és Róma városának nagydíjával tüntették ki. Utolsó éveiben többször járt Magyarországon, s 1974-ben, pátriárkai korban – miután visszakapta magyar állampolgárságát – hazatért, voltaképpen meghalni.

**

TAIFUN

Személyek:

DR. TOKERAMO NITOBÉ; JOSHIKAWA TOYU; KOBAYASI YEYASU; HIRONARI INOZÉ és még 8, név szerint említett japán úr; BRUCK BERNÁT, egyetemi tanár; LINDNER OTTÓ, író; KERNER ILONA; HEMPEL TERI; AZ ESKÜDTSZÉK ELNÖKE; ÜGYÉSZ; VÉDŐ; TOLMÁCS és még sokan mások

I. FELVONÁS

Első emeleti nagy szoba Berlin West egy csendes utcájában. Berendezése európai, de némi idegenszerűséget sugall. A szoba üres, bérlője nincs otthon. Csöngetnek. Az előszobából vitatkozás hallatszik, a háziszolga nem akarja beengedni a látogatókat. A két fiatal lány közül az egyik, Kerner Ila azonban olyan teremtés, aki mindig eléri a célját. Most sem törődik a tiltakozással, láthatólag otthon érzi magát. Feljött dr. Tokeramo lakásába, hogy megmutassa a barátnőjének, Hempel Terinek, hol és hogyan él az ő japán szeretője. Igaz, az egész város tudja, hogy Lindner, az újságíró el akarja venni feleségül, de Ilát nem zavarja, ha azt is megtudják, szeretőt tart. Bőkezű, gazdag szeretőt, akitől mindent megkap, de aki nem tűri, ha az iratai közt kutatnak, ha a titkait akarják kifürkészni. Lám, most sem örül, hogy amikor megérkezik, a két lányt a szobájában találja. Udvariasan elbeszélget ugyan velük, de tapintatosan értésükre adja: nem ér rá, fontos programja van, még Ila számára sem tud időt szakítani. A lány sértődötten elvonul, magával cipelve barátnőjét. Nincs nagy kedve találkozni dr. Tokeramo látogatóival, az ajtóban mégis összefutnak, nem kerülhetik el egymást.

Két japán úr érkezik, Joshikawa az idősebb, Kobayasi a fiatalabb. Látszólag baráti látogatásra jöttek, valójában dr. Rokeramót tartják szemmel, hogy naponta jelentést tegyenek róla hazai megbízóiknak. Hiszen ők valamennyien katonák, az egyelőre csak tanuló és figyelő, de terjeszkedésre készülő Új Japán katonái.

Vendégsereg tolul a szobába: kilenc japán férfi. Fiatalok, középkorúak. Ünnepelni jöttek, Japánban ez a nap, május ötödike a fiúk ünnepe. Köztük is van egy fiatalember, a nemrég érkezett 17 éves Hironari. A többiek minden érdeklődése és szeretete őfelé fordul.

Váratlanul két európai látogatót jelent be a szolga. Bruck Bernát egyetemi tanár, a japán tudomány és kultúra lelkes híve magával hozta író barátját, Lindner urat. Bruck doktor Japánról szóló kéziratának értékelésére kíváncsi, Lindner pedig menyasszonya szeretőjének kilétét szeretné felderíteni, és nem rejti véka alá a japánokról alkotott lesújtó véleményét. Nem csoda, hogy hamarosan feszültté válik a hangulat, a professzor nem győz elnézést kérni, és az egyre részegebb és egyre kiállhatatlanabb Lindnerrel együtt sietve távozik.

A japánok végre maguk közt maradnak. Kezdődhet a bensőséges ünnep. A szín átalakul, előkerülnek a kimonók, halk zene szól, elkészül a tea. Az idilli hangulatot Ila érkezése zavarja meg. A szeszélyes, érzelmes lánynak tetszik a japánok ünnepe, szeretne beilleszkedni a társaságba, szeretne a bizalmasukká lenni, de a keleti férfiak tartózkodók, gyorsan elbúcsúznak. Most Iláé a terep. Szenvedélyesen, szinte erőszakosan próbálja rábírni Tokeramót, legyen őszinte hozzá, tárulkozzék fel előtte, adja fel hűvös zárkózottságát. Amikor női fortélyokkal már-már célhoz ér, s úgy érzi, a rejtelmes japán végre a hatalmában van, megtörik a varázs, Tokeramo a szokásos higgadt nyugalommal gyújtja föl a villanyt.

II. FELVONÁS

Ugyanaz a szín, este 8 óra. Tokeramo az íróasztalánál dolgozik. Kobayasi érkezik, nem kifejezetten baráti látogatásra. Gyanús érdeklődést tapasztal Tokeramo iránt, nem árt résen lenni. Ez a Lindner is állítólag japán motívumokat gyűjt5 a készülő könyvéhez, de ki tudja, mi a valódi célja. Jó lenne kifürkészni. Tokeramo egyetért, azt ajánlja, tegyék próbára az állítólagos írót. Éppen kínálkozik az alkalom: Kobayasi meginvitálta Lindnert ide, barátja lakásába.

Lindner pontosan érkezik, és barátságosabb, mint máskor. A házigazda felajánlja neki, hogy válogasson nyugodtan az iratai közül, hátha talál olyasmit, ami érdekli. Lindner habozás nélkül kiválaszt egy finom rajzalbumot, japán női típusok. Ez az, ami őt igazán érdekli. A nő. Az aranyos, a csaló, a drága, a kegyetlen. A statisztikák hidegen hagyják. Igaz, a menyasszonya hozott néhány lapnyi ilyesféle irományt, de ő azt olvasatlan a tűzbe vetette. A lány a barátnőjétől kapta, bizonyos Teritől, aki a tisztelt vendéglátó társaságnak egyik tagjával bizalmas viszonyban van.

Tokeramo és Kobayasi előtt most már világos a helyzet: nem az állítólagos barátnő, hanem Lindner menyasszonya, Ila az, akitől az említett iratok származhattak. Akkor pedig… Nem kell hangosan kimondani, dr. Tokeramo levonta a következtetést.

Ila közben a mellékszobában vár. Durcás, amiért  Tokeramo nem vele foglalkozik. Több figyelmet, több szeretetet követel. Rideg elutasítás a válasz. Tokeramo közli, vége a kapcsolatuknak, s keményen elküldené a lányt. Ilát azonban nem lehet kidobni. Ő akkor megy el, amikor neki tetszik. És megszokta, hogy a férfiakat az ujja köré csavarja. A japánnal nincs könnyű dolga. Minden szenvedélyét, minden gyengédségét latba kell vetnie. Szerelmet vall, kitárulkozik és felkínálkozik. Szerelmet és gyengédséget ébreszt. Ki tudna ennek ellenállni? Tokeramo is megtörik és behódol, már tartóztatná, marasztalná a lányt. Ha azonban, amikor érzi, hogy győzött, szerepet vált. Hisztérikus, szinte őrjöngő dühvel gyalázza, ingerli a férfit, mintha csak ki akarná próbálni, meddig tart a türelme. Tokeramo önuralmának is van határa. Az ágyra dobja a lányt, s reszkető ujjaival megszorítja a torkát. Egy perc, és Ilona halott.

Tokeramónak lassanként visszatér az önuralma. A telefonhoz lép, és magához hívatja japán barátait. Az inasát elküldi, ne legyen tanúja beszélgetésüknek. A japán társaság egyetért abban, hogy ami történt, meg kellett történnie. Annak a teremtésnek pusztulnia kellett. Egyetlen gondjuk, hogy Tokeramót felmentsék a felelősség alól. Az ő posztja a legfontosabb, ő a legnagyobb tudású, rá szüksége van Japánnak. De bármelyikük önként, sőt boldogan vállalkozna rá, hogy a hazának tett szolgálatként jelentkezzen helyette a hatóságoknál. A választás a legfiatalabbra, Hironarira esik.

Tokeramo elfogadja az áldozatot.

III. FELVONÁS

Esküdtszéki tárgyalás Berlinben. Az ügyésznek könnyű a dolga: a vádlott, Hironari japán egyetemi hallgató beismerte, hogy ő ölte meg szerelemféltésből az áldozatot, Kerner Ilonát. A hivatalból kirendelt védő azonban további tanúkihallgatásokat kér. Hempel Teri, az áldozat barátnője önként jelentkezik tanúnak. Menteni szeretné Ila volt szeretőjét, dr. Tokeramót, de döbbenten látja, hogy nem ő a vádlott. A védő azt kéri, szembesítsék a tanút a japánokkal, válassza ki közülük azt, aki az áldozattal szerelmi viszonyban volt. Teri pillantása akaratlanul is Tokeramóra tereli a gyanút. Tokeramo nem tiltakozik, megtörten beismeri: ő a tettes. A japánok most hirtelen taktikát változtatnak. Tanúvallomásaikkal azt sugallják, hogy összebeszéltek: kihúzzák a csávából a gazdag és előkelő ifjú Hironarit, s a szegény sorsú, közrendű Tokeramo vállalja magára helyette a tettet. Az „éles eszű” ügyészt azonban nem lehet megtéveszteni. Feltárja az esküdtszék előtt a felismerni vélt japán praktikát, s az eredeti vádlott elítélését kéri. Az elnök javaslatára újra meghallgatják Hempel Terit, aki  zavart, bizonytalan, ez is az ügyész okfejtését látszik igazolni. Tokeramo most már hiába erősködik, hiába állítja kétségbeesetten, hogy ő követte el a gyilkosságot, senki sem hisz neki.

IV. FELVONÁS

Ismét Tokeramo lakása. Éjszaka. A férfi éppen befejezi a munkát. Törődött, sápadt, beteg. Pihennie kellene, de nem tud, éjt nappallá téve dolgozik. Teri érkezik hozzá félig látogatóba, félig betegápolóként. Szelíden korholja, szerető gondoskodással veszi körül. A japán hálás is érte, de érzelmeit viszonyozni nem tudja, hiszen a halott Ilona tölti be a lelkét. Különösen, amióta éjszakánként Lindner, az író is meglátogatja. Álmatlanságukban azzal töltik az időt, hogy fölidézik közös szerelmük, Ilona emlékét. Az idő nem hoz enyhülést, mindketten érzik, hogy a szenvedély tovább pusztítja szervezetüket. De a szenvedély egyszersmind gyógyít is: felolvasztja a kötelesség és a fegyelem páncélját, a „japánságot”, és érvényesülni engedi az érző, szenvedő embert. Tokeramo bevallja Lindnernek, hogy ő ölte meg Ilonát, és bűnhődni kíván. Amint befejezte a nagy munkát, föl fogja jelenteni önmagát.

Megérkeznek a japánok. Tokeramo bejelenti, hogy kötelességét teljesítette, elkészült a mű, s honfitársainak is elárulja: a bíróság előtt nem taktikából vállalta el a gyilkosságot, őszinte volt a szándéka, bűnhődni akar. A japánok értetlenek és döbbentek. Bajba keverni az egész társaságot egy lány miatt, akinek mindenképpen pusztulnia kellett? Egy ringyó miatt?!

Tokeramo vad indulattal veszi védelmébe első és egyetlen szerelmét. De ez az indulat – életerejének utolsó fellobbanása. A megviselt szív nem bírja ki a megerőltetést.

A japánok hűvös nyugalommal fogadják Tokeramo halálát.

„Majd jelentem haza, hogy úgy végezte, mint egy vértanú, a munkáját befejezte, s megölte… az európai levegő…”

„A szél, mely Európa felől jön… A rontás.”

Balassa Anna

(Forrás: 77 híres dráma 287-293. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 1994.)