I.
Ne legyen pap, se ének
A temetésemen.
Csak te kísérj ki engem
Hűtlen szerelmesem.
Könnyeket ám ne hullass:
Nem látnám úgy se meg
És megróhatna értük
Majd új szerelmesed.
II.
Felhők, kik ő felőle jöttök,
Ne jöjjetek ti én velem.
Csak menjetek ő hozzá vissza
S vigyétek meg üzenetem.
Mondjátok el, hogy gyászban élek,
A két szememben köny ragyog.
S hogy mióta eljöttem tőle
Végtelen nyomorult vagyok.
Vagy mégse szóljatok felőlem
Semmit se szóljatok neki.
Nem okoz az bút kedvesének
Ki őt szivéből szereti.
III.
Azt mondtam neki: szeretem.
Igértem: sohse feledem.
Azt mondta: végtelen szeret.
Igérte: el sohse feled.
S nem mondta, hogy már nem szeret
Csak úgy hagyott itt engemet,
Én se beszéltem, ő se szólt
S mindennek szépen vége volt.
IV.
Örök hűségéről regélt
Minden virága a tavasznak
S még híre sincs a téli fagynak,
Könnyelmüen szivet cserélt.
Bolond is az, ki hű marad:
Csaljunk, hogy meg ne csaljanak.
S míg csókba forr a két ajak,
A szemek már hazudjanak.
V.
Késő bánat, késő könnyek, minek az?
Hogyha elmúlt, vissza nő jő
Soha többé a tavasz.
Hiába hull forró könnyünk, hiába
Csak jön az ősz, csak jön a t él
A szivre, a virágra.
Mosolyogva fogadjuk, ha hull a dér,
Örüljünk, hogy volt tavaszunk
S ne bánjuk hogy itt a tél…
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. IX. évf. 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése