Sárgul a levél, lepereg, -
A szél meg hajtja, kavarja;
Pár szem hideg, ólmos eső
Is csöppen az őszi avarra.
Csüggedt szárnyu madarak
Dideregnek, fáznak a fészken;
Elnémul a dal; jön a tél:
Hava csillog a távoli bérczen.
Idebent a tavasz mosolyog,
Itt rám nevet a szemed, ajkad;
Szerelem kikeletje ragyog.
Mint hajnal fénye te rajtad!
Idebent minden csupa jókedv,
S mikor ajkunk ráun a csókra:
Vidám dalolásba fogunk,
És csattog a dal, meg a nóta.
Amig az ölembe simulsz,
Amig megölelsz, ugy, mint a
Vén tölgyfa mohos derekát
A rája futó szederinda:
Ne remegj, - hadd jöjjön a tél!
Csak a sziv tüze, lángja az égjen!
S hadd zúgjon a szél, a vihar –
Odakint a sötét, a vak éjben!
Mert eljön az igazi tél:
Amikor majd vége a dalnak,
Ha nem lesz édes a csók,
Ha a sziv tüze mind elhamvad;
- S akkor felirom nevedet
Az utolsó rózsa sziromra,
S egy késő őszi napon
A szél oda hozza síromra!
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. VII. évf. 1907.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése