Kardos Albert: Arany János és a Hortobágy hasznosítása

 

Nem tudom, hogy Arany János járt-e valaha a Hortobágyon, mint költőtársa, Petőfi, még kevésbé hiszem, hogy csak valamit is hallott volna azokról a vitás kérdésekről, amelyeket a Hortobágy és hasznosítása már több, mint félszázad óta támasztott Debrecen lakossága körében, de azért mégsem egészen ok nélkül kapcsoltam össze Arany János és a Hortobágy, a legnagyobb magyar elbeszélő költő és a legnagyobb magyar legelőpuszta nevét.

Arany János ugyanis, mielőtt országos hírű költővé lett, sőt, mikor Toldijával már koszorúként aratta a babért, Nagyszalontának volt egyik jegyzője s e tisztségében sok mindenféle üggyel foglalkozott, a városnak égető anyagi bajaival is törődnie kellett.

Nagyszalontán az 1846. évi rossz termés és még inkább az 1847. évi szörnyű tűzvész ínsége sodorták. A város nemcsak az Eszterházy hercegi családnak járó váltságot nem tudta törleszteni, hanem tisztviselőinek is alig adhatta meg a fizetésüket; hasonló szorultságba jutott az ev. ref. egyház is, melynek a leégett templomot kellett volna újraépíttetnie. Arany ekkor egy terjedelmes munkálatot dolgozott ki, amelyben feltüntette a város összes adósságait és eszközt ajánlott az adósságok fokozatos törlesztésére, valamint a pillanatnyi szükség enyhítésére.

Volt t. i. Nagyszalonta városának egy legelő pusztája, az orosi puszta, nem olyan végtelen nagy darab föld, mint a Hortobágy, de éppen olyan célra szolgált. A szalontai birtokosok legeltetésre használták, mint osztatlan közbirtokot, mégpedig legelőbér fizetése nélkül. az akkori főbíró és Arany János ezt az orosi pusztát akarták legalább részben haszonbérbe adni, de a nagyszalontai cívisek még szívósabban ragaszkodtak az ő legeltető jussukhoz, mint a debreceni polgárok és a nép tudni sem akart a haszonbérbe adásról; a közbirtokosság majdnem egyhangúlag leszavazta az indítványt.

Arany János ekkor módosított a terven; azt javasolta, hogy az orosi pusztát adják szalontai gazdáknak bérbe. Álljon össze 100 vagy akár több jómódú gazda, alakítsanak valami részvénytárság-félét és legyenek ők a termékeny puszta bérlői. E terv szerint az orosi puszta nem kerül idegen kézre; ha más címen is, csak a szalontai birtokosok használatában marad, akiktől a többi gazdák is könnyebben kapnak marháik részére legelőt. Az 1848. év februárjában terjesztette Arany János a maga javaslatát a közgyűlés elé s ez annyira megnyerte a lakosok tetszését, hogy a bérbeadást, amelyet előbb visszautasítottak, most, nagy többséggel elfogadták a birtokosok. De mielőtt a határozatot foganatosították volna, jöttek az 1848. évi törvények, amelyek fölmentették Nagyszalontát is az úrbéri terhek alól, könnyebbült a város helyzete s a bérbeadást elhalasztották, annyival inkább, mert a szabadságharc zigalmas eseményei nem voltak alkalmasak a város gazdasági életének átalakítására és pénzügyi műveletek lebonyolítására.

A forradalom után azonban újra elővették Arany munkálatát, bérbe adták az ő tervezete szerint az orosi pusztát, mégpedig oly sikeresen, hogy a haszonbérből fennakadás nélkül törleszthették a város és az egyház adósságait, rendbe hozták az anyagi ügyeket, anélkül, hogy a népre nyomasztó pótadót, ú. n. közköltőt kellett volna kivetni.

Mindez adatokat megtalálhatjuk Gyöngyösy Lászlónak Arany Jánosról írt munkájában, amelyből talán nem volt felesleges ide átírni Arany János életének e részletét.*

Ugyanis a Hortobágy hasznosítására nézve fölmerült javaslatok közül egy, t. i. a Komlóssy Arthur-Király Gyula-féle majdnem az utolsó vonásig hasonlít az Arany tervéhez. Tudtommal ez a javaslat is debreceni polgárok kezébe akarja juttatni a Hortobágyból kiszakítandó és haszonbérletre szánt jókora részt, körülbelől 24 ezer hold jó minőségű földet. Ez a terv, ha jól emlékszem, a szűkebb körű hasznosító bizottságban beható vitatáson ment keresztül és talán csak egy szavazattal maradt kisebbségben a Kövendy-féle nagyobb szabású és merészebb javaslattal szemben.

Nagy örömömre és nem kis elégtételemre szolgálna, ha e sorok is hozzájárulnának a Hortobágy hasznosításának sokat vitatott kérdéséhez, ha egyik legnagyobb magyar költőnek az életrevaló eszméje adna útmutatást egyik legnagyobb magyar városnak anyagi felvirágoztatásához.

(* Gyöngyösy László: Arany János élete és munkái. Budapest, 1901. 164-66. lap.)

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. VII. évf. 1907.