Szobám hideg; a függöny szárnya,
Ablakomra hull feketén;
a napnak lángja ott künn ragyog,
Óh itt benn el is feledém!
A tág világban vigalom zeng,
Kéjben, lázban, minden örül;
Halotti csend, siri sötétség,
Csak engemet lebeg körül.
A nap fényéből, egy sugár sem
Tör át sötét ablakomon;
Megvigasztalni nem jó senki,
Régi barát, kedves, rokon.
Magam vagyok egyes egyedül,
Mint börtönbe ki zárva van,
Velem csupán a gyász s fájdalom,
Óh mindenik oly szótalan.
A vágyak szárnya összetörve,
Ezer túr szur át szivemen,
Könyörülj meg szent részvéteddel,
Óh szánj meg égi kegyelem.
Boldog, kit megöl egy pillanat,
Aztán alszik, kiszenvedett,
nem kell neki ottan vergődni,
Golgothán a kereszt felett.
Hervadt arczom utolsó könnyét
Törleni nem jő senki sem;
Halálharang hallik gyász között
Bus szivemnek verésiben.
Csak egy kis fény muló mosolya
Ragyogna át tört hitemen;
Küldd el hozzám az őrző angyalt
Óh ne hagyj el én Istenem!
Szobám rideg, a függöny szárnya,
Ablakomra hull feketén,
A napnak lángja ott künn ragyog,
Óh itt benn el is feledém!
A tág világban vigalom zeng,
Lázban, kéjben minden örül;
Halotti csend, síri sötétség,
Csak engemet lebeg körül.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. VIII. évf. 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése