Vendégszobánk bőrkarosszékét
többször csempésztem néki be.
Mindég kidobta: gyengeségét
ne sejtse senki meg soha.
Sajnálta is. De most alatta
több napja kínpad lett az ágy
s a karosszéket behozatta.
Rossz sejtelmekkel tettük át.
Szívének és borotvapenge
eszének halkult ritmusa
s utolsó tartaléknyi gyenge
hangon parancsolt még nekünk:
„Kint dérfogú már a november
megfagyhat hagyma, dália
gumó, fényszomjas oleander,
hozzátok mind a házba be!!”
Megszállottság ez, minden gazda
s erős nő vágya: életet
menteni át az új tavaszba
folytatni ritmust, színt, csírát!
Órákig ástunk és cipeltünk
pálmát, muskátlit, dáliát.
Hogy sürvedt, jelentésre mentünk:
„Az élet-ritmus fut tovább?”
Nem volt őbenne egy kisujjnyi
félsz, s ennyi volt végső szava:
„Jó lesz most egy kicsit aludni”
- És mindörökre elaludt
Nagy tél jöhet, hogy fent a Gazda
legszebb anya-muskátliját
házába, az örök tavaszba
oly hirtelen mentette át!
Királyhelmec, 1943. nov.
7.
(forrás:
Mécs László: Anya kell! – Versek lányokról és anyákról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése