Naphosszat a szőlősdomb tetején
üldögélek a diófa alatt
s verset írok. Forrón csurran a nap.
A messzeség csupa lágy, lila fény.
Mint a tenger, oly hullámos a táj,
körül aranypárás zöld dombsorok,
melyeket egykor feltarajozott
szeszélyesen a szél vagy árapály.
Óriás sírhalom, órás kurgán,
piramis, csonka kúp, ahol ülök.
Mellettem brácsázik egy kis tücsök.
Bársonyos, mély-kék végtelenség hull rám,
a Lősz alatt tán hun fejedelem
alussza álmát békességesen.
(Forrás: Ölbey Irén: A
béke győzelem Ecclesia 1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése