Ezer zaj született körül,
de még annyira tele csenddel:
azt hihette róluk a fül,
ártatlansága dala zeng fel.
Önmagát nézte mind, mi élt,
csupa tükörkép volt a környék,
melyben a lét úgy mendegélt
áhítva bimbózó időjét.
Formát lelve a pálmafák,
melyben tiszta mámoruk ringhat,
mutatni levelük fogát
messziről madarakat hívtak.
Egy hófehér ló fölfedezte
az embert, amint lopva jött
s forgott körülötte a föld
asztológ szívéért kerengve.
A ló cimpája reszketett,
fölnyerített a tágas égre
s e nem-való világ ködébe
burkolózva elügetett.
És akárcsak szép, könnyű felhők,
gyülekeztek lelkük kutatva
az utcákon a gyermekek, nők
s az árnyból kiléptek a napra.
Élesen vonták meg a tájék
határát kakasrikkanások,
de habjával az óceán még
húsz partvidék közt tétovázott.
S az időt annyian evezték
s úszták foszforeszkálva át, hogy
a csillagok bennefeledték
a zsongó vizekben az árnyok.
(Ford.: Rónay György)
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése