I.
Könnyű lepke, mily szép, mily karcsú vagy,
páratlan a magad nemében,
fénylő összhang s egész egészen.
Ringatod zafírszínű szárnyadat,
aztán egy virágra szállsz álmatag,
amely mint te, olyan törékeny.
S én bámulva s tűnődve kérdem:
több ezer év vagy csak egy pillanat
csiszolt ilyen tökéletesre?
De oly mindegy, a roppant Elme
miképp álmodta meg a létedet.
„Legyen!” – zengett a forró dallam
s meglett a mű, a halhatatlan
s a lényeg az, hogy lényed műremek.
II.
Mint titkos üzenetre,
úgy bámult rá a lelkem
ahogy átszállt a lepke
a nyári lázas kerten.
Tündökölt csoda-kéken
két vitorlázó szárnya,
mint virágszirom a szélben
s mint röpdöső csöpp máglya,
mely azúr lánggal ég el.
Csak néztem elbűvölten,
s úgy megteltem fénnyel
hogy kicsordult belőlem.
(Forrás: Ölbey Irén: A
béke győzelem Ecclesia 1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése