Költőnek lenni ennyi:
kilesni s kidalolni a Teremtésnek titkát,
a szürkét s csoda-ritkát.
Nem kell hát kinevetni,
hogy este leskelődtem!
Kis ablak állt előttem
s véletlen vettem észre,
hogy bent egy nafta-lámpa
vékonyka és soványka
fényt szór két női kézre
egy kék perkál kötényen.
Szalmán, padkán, gyékényen
alvó pulyák neszeznek,
holtfáradt férje horkol
s iszik szegény a borból,
mit álomnak neveznek.
Zenél a tűzhely tücske.
A nő arcának csücske
se látszik, csak a két kéz.
Fáradt s ülvén a ládán,
mereng alvó családján
mint hadvezér, ha szétnéz,
míg elpihent a tábor.
Két kéz: ki volna bátor
szobrot mintázni róluk,
olyan tündéri tiszták,
habár családja piszkát,
ők lúgozzák s az óljuk
vályúját is kimossák!
Mert szép szent ájtatosság,
ha anyakéz a házban
a szennyet is kotorja;
ahányat szív-motorja
csak mozdul hősi lázban:
az mind szent munka-zsoltár.
S a teknő majdnem oltár,
ha e két kéz a lisztben
kakastejet dagasztgat,
kezét csupán a gazdag
szobrásztudású Isten
mintázná oly csudásra,
hogy kegytemplom falára
tehessék mint ereklyét.
- Most kigombolják blúzát,
a lámpabélt lezúzzák
a kezek s elpihennek,
hogy reggel újrakezdjék.
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése