2017. okt. 11.

Paul Claudel (1868-1955): Segítő miasszonyunk



A nyomorék gyermek, aki tudja, hogy csöppet sem
büszkék reá és nem túlságosan rajongnak érte,
ha véletlenül megpihen rajta egy-egy melegebb tekin-
tet fénye,
arcába szökik a vér és hogy föl ne zokogjon, elkezd
nevetni bátran.
Ugyanígy az árvák és a kitagadottak ebben a rossz vi-
lágban
s azok, akiknek nincsen pénzük, se tudományok és
még csak nem is szellemesek,
ahogy megvannak minden nélkül, barátok nélkül is
ellehetnek.
A szegények zárkózottak, de szívüket megnyerni még-
sem lehetetlen,
csak figyelj egy kicsit rájuk és tartsd őket kissé tisz-
teletben.
Fogadd el hát tekintetem, ó, te szegény, fogd meg a
kezemet, de ne bízz túlságosan benne.
Nemsokára a magam fajtájával leszek együtt és nem
is gondolok az életedre.
Ha nem lel valakit, aki szegényebb nála is, a szegény-
nek nincs biztos barátja.
Ezért jöjj hát, szerencsétlen húgom, és nézz föl Má-
riára.
Szegény asszony, kinek gyöngék gyermekeid és a fér-
jed iszákos,
ha az embernek nincs határidőre pénze s inklább me-
nekülne már a halálhoz,
ah! ha nincs a világon semmid és életed mégis csupa
törődség,
jöjj a templomba, ne szólj egy szót sem, nézd az Is-
ten szülőjét.
Bármily igaztalanság sújtson is és a nyomor bármek-
kora:
ha a gyermeke szenved, még szerencsétlenebb az
anya.
Nézd azt, aki itt áll előtted, egyformán panasztalan és
reménytelen,
mint a szegény, aki még szegényebbre lelt és nézik
egymást mid a ketten csendesen.

(Ford.: Rónay György)
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése