2017. okt. 11.

Németh László: Alsóvárosi búcsú



Jó Péter a békeévek küszöbéről lendül a háborúba. Nem a nagy világégésbe – az itt valahol csak a láthatár peremén vöröslik -, hanem a férfivá érés küzdelmeibe s abba a harcba, amelyet a parasztgyerek vív, látszólag az „úri” jelzőért, valójában egy szebb, de semmiképp sem igazabb, egy gazdagabb, de semmivel sem jobb életformáért. S a győzelme? Szegény Jó Péternek alig akad ideje, hogy a tülekedésben rá gondoljon, - bizony: önlegyőzés annak a neve. Lehet-e másként: Az úrrá vedlés nemcsak epidermis dolga: a lelke vonaglik alatta. Jó Péter lelke vagy az íróé: egyre megy.

A levegő, amelyben hol tiszta és mély lélegzethez jut, hol meg fulladozik, egy kisváros és egy falu levegője. Zsúfolva van alakokkal. Egy-egy jelzővel megörökíthető típus valamennyi. Remekül rajzolt figurák, akik az essay-író Németh Lászlót idézgetik. Ennyi jelentősebb és jelentéktelenebb ember, ennyi különböző gondolatot, szándékot, vágyat hordozó kisvárosi alak megelevenítésével nemigen írtak nálunk a kisvárosról hitelesebb, tárgyilagosabb rajzot. Ez a milieu-kép néha még a főhősre is árnyékot vet. Talán a legérdekesebb és egyes részleteiben legmaradandóbban él bennünk tovább. Boros Ádám és Jób Arzén tanár úr vagy az unottan pillogó, hímre-éhes Moldvainé, az elesett férjét hazaváró házmesterné, a Dosztojevszkij-t olvasó kasszírnő és az egyszerű nőiességével megejtő Panni, Jó Péter első szeretője valamennyien a sokféleképp érzékelhető, felszívható kisváros életének eleven emlékei.

Az Alsóvárosi búcsú főhőse, a kamasz Jó Péter egy kicsit el is veszik eben a sokadalomban. Túlságosan is szemlélőjévé szegődik a kisvárosi életnek. Beletemetkezik a tankönyveibe, tudomásul vesz és hallgat. Harcai belső, lelki vívódások, amelyekkel mindig valamelyest kívül áll, elhúzódik a körülötte hullámzó eseményektől. A könyvek teszik-e, vagy a benne ébredező egyéniség, de Jó Péter egyre elméletibb és elvontabb világban barangol. Németh László mintha szándékosan faragna a Kocsik szeptemberben regényhőséből – mert hiszen ez a regény annak folytatása – essay-alakot. S ha a szerző szemével nézem, talán meg is tudom ezt érteni. Az egész kompozíciónak csak egy közbeeső fejezetét alkotja ez a két kötet. Jó Péter életében a fölkészülés az úrrá nevelés, az önművelés korszakát jelenti. A betűknek és a könyveknek majdnem olyan fontos szerepük van a belső kialakításában, mint az érzelmek iskolájának. Egy Jó Péter számára az élet nem kamaszcsínyek és kalandok halmozása. A tudásszomj hajtja. Az alulról feltörekvő emberre legalábbis kétszeres súllyal nehezedik a felelősségérzés és annak minden komolysága. Tudatosabb benne az életre készülődés, mint például Zoltiban, az úrfinak született unokaöcsben. Péter a gyerekszobát is a tudásával akarja pótolni.

Amikor Jó Péter kamaszéveinek történetét még csak kóstolgattam, alig tudtam legyűrni magamban a szociográfiai tanulmányok felkísértő ízét. Nem kirívóan, inkább csak a sorok között, de van belőlük valami a regényben. Később már kevésbé zavar, inkább úgy érezzük, hogy távlatot nyit és mélyít, s a regény is megbírja. Jó Péter élete csak így bontakozik ki a maga valóságában, csak így látunk bele igazi arcába. S ne feledjük el, hogy ez a regény egy kicsit álarc is: önéletrajzot takar.

Az egyetlen talán, amivel nehezen békül össze az ember Németh László új regényében: a stílusa. A regény hangját, színét, hangulatát erősen lefojtják a túlságosan tömör, gondolkoztató mondatok. Sokszor hiányzik belőlük a lüktető ritmus, mesterkéltek és modorosak. Nem tárulnak ki, nem kínálják oda a belőlük feltörő érzést és gondolatot. Az essay-író Németh László fűszeres szavaiból csak itt-ott csillan meg valami. Igaz, hogy amott talán még forrongó volt ez a stílus, itt higgadtabb, de nehézkesebb s mintha fénytelenebb is volna. A komoly élményt jelentő téma mellett hiányzik az a stílusélmény, amelyet joggal elvárnánk Németh László regényétől.
Varjas Béla
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése