A tulipán mosolyog,
de mikor elszárad,
hagymája a föld alatt
megtojik egy év alatt
maga mellé hármat.
Az anyámat figyelem,
mint egy üdvözültet:
elvirult a szerelem,
anyaság lett, mártiros
s most kotlókat ültet.
Napról-napra bejelent
húsz csirkével többet,
számon tartja számukat,
boldog,- s engem ez a szent
kapzsiság megdöbbent.
Öt gyereket földre szült
s gondok közt nevelt fel.
Öt gyereke szétrepült
s a teremtés titkában
most is részt vesz kedvvel.
Az anyaság örömét
százszor éli újra,
ha virágok özönég
látja nyílni s a csibék
csipognak kibújva.
Unokái cinkosa
anyaszigor ellen
szerelmükben. Jobban is
érti, míly kín futkos a
liliomos mellben.
A tulipán kelleme
elvirít, de nyáron
megtojik a föld alatt.
Dédunoka kellene
anyámnak: százhárom!
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése