Anyád tavaszi álma messze röppent,
csak te maradtál kis kertjébe csöppent
harmatos, édes, csókvirág-csodának.
Kik elhaladnak kertetek körül,
állva csodálnak.
Apád tüskének állt a kerítésen,
ne jusson hozzád még a szemverés sem,
se méztolvaj, csapongó pille, dongó:
se virágrontó ködös gondolat,
barna, borongó.
Anyád folyton perel a nyári Nappal:
ne hervasszon meg hegyes hő-nyilakkal,
éjjel a Holddal alkuszik, komázik:
ne rontson meg, ha szerelmet nyit a
mennyet pázsit...
Se éjjelük, se nappaluk miattad...
- S egy hajnalon talán meg sem siratnak,
ha jő egy merész legény, kinek hisznek,
beront, leszakít, kalpagjára tűz
párnapi dísznek...
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése