Én úgy élek a gondvert emberek,
bajok közt, mint királyfi a Mesében,
midőn a Sárkány részeg s szendereg.
Nem földi Nap süt fent a selymes égen.
Szívem dalolgat, mint a nyári
telifényben a kis kanári.
S Valaki enni, inni ad nekem.
Vigyáz a tűzre, vízre és kenyérre.
Mint holló a fiát nagypénteken,
úgy mossa minden bánatom fehérre.
Hegyét töri tövisnek, bűnnek,
legyen körültem mindig ünnep.
Én szeretem a préda szenteket,
fákat, mik szirmot szórnak szét a szélnek,
szeretek látni nyolcvan gyermeket
tőlem kapott cipőben. Míg zenélnek
a víg cipők a bús világon:
nyolcvanszor érzem atyaságom.
S Valaki otthon garasoskodik
hullott almával, salátával, tejjel;
szőröskezű zsidókkal alkuszik
órákig egy borjúra tiszta fejjel,
disznót hízlal, kotlóra gondol,
mindent magának tart a gondból!
Én járok, mint a sekrestyés Tavasz,
gyujtogatom a bánat-megtaposta
lelkek rügyét, melyekre dér havaz,
ködökből kisüt a Nap, mint szent Ostya,
s lelkek bíbor bimbói gyúlnak
imádatra a Nap-úrnak.
S Valaki itthon kertem fekete,
meleg földjébe petrezselymet, mákot
krumplit vet: csoda-titkos élete
kezdődik lent a földben az imádott
Nap-úr fényétől a csíráknak,
ember-tápláló kis csodáknak.
Én hős szeretnék lenni: szenteket
utánzók, a Föld s Ég közötti vékony
hajszálon kötéltáncosként megyek
át-át a szörnyű pokol-szakadékon,
felülről biztatnak a szentek,
alulról a pokol üzenget.
S Valaki az Istennel alkuszik,
szövetséget köt szép Szűz Máriával
hogy bűnök, búk és más alamuszik,
ne rontsanak meg; szíve ritmusával
egyensúlyozza szívem, térdem.
Valaki imádkozik értem.
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése