Hallgatunk. A kútnál a szélre
a két fűzfa bókolni kezd.
S én tudom csönded ellenére,
hogy az utolsó ez az est.
Isten veled. Levelek hullnak.
Megszokott holdfény. Ócska rongy
díszlet. Gerle. Alkony. Egy csillag
ragyog: mondat végén a pont.
Van erőd még, hogy mosolyogjál
s én szívemben fölismerem
a puszpáng illatát, mi ott száll
az elhagyatott kerteken.
(Ford.: Rónay György)
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése