Fölkeltem, bár nincs amibe aranyos kedvvelfogjak,
mint régi örömök idején, mikor víg dallal telt a nap.
Se bátorságom nincsen, hogy most olyan hegyekre másszak,
amelyeknek fején csillog az örök hó.
Naponta csatangolok kőfaltól csupasz utcákon,
ahol sok a sár és lucsok. És a fűszeres bolt előtt,
ahonnan kifénylenek a fehér felírásos fiókok.
Elmúlt gyermekkorom. Szent tüzek nem vadítnak
viharosan az Élet merész neki-szárnyalásában.
Inkább jámborságban telik az let.
Dicsért, lehiggadt szavammal, úgy múlok ki,
mint egy ökör.
(forrás: Bartalis János:
A mezők áldása – Révai 1942.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése