A mező már álomba mélyült. A láp pilláiról
tűz-könnyet szedegetnek
a lidércek.
A tarajos fellegek közöl
kiles a hold.
Éjszakám fagyos tenyerét melengeti és kinyujtja feléd
a futó lidércek zöld mécsének fényéből
lelkedbe mosolyt szitálok le.
Ajkad, akár a dércsípte szőlő.
Csak a hold ezüstszín szegélye
lehet még ilyen jeges zord
- ha csókommal illetném –
mint a te szád...
Közelemben vagy.
A sötétben hallom a pillád rebbenését.
ford.: Jánossy Margit
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése