Gyengén nyíló Tavaz volt éltem,
Nem dúlták gondok keblemet,
És én gondatlan nem is véltem,
Hogy bú érhessen engemet.
Vigan lengtem a rét virányin,
S mint egy pillangó fzállongtam,
Az élet sok terhes hiányin,
Épen semmit nem búsongtam.
Homlokomnak hév izzadságát
Gyengéded fzellő törlé fel,
S lankadt tstemnek fáradságát
Édes nyugalom üzé el;
Nagy tettre vonztak vágyódásim,
Öfztön s ifjuság tüzeltek,
A Köz-jón függtek aggódásim,
S rá dicső példák emeltek.
E magos s fényes öfztönimben
Elfeledte utam egy árny kép,
Bájhangú fzókkal lépésimben
Megcsüggefztett ő mindenkép: -
Édes volt karjai közt csüggni,
S tettfzett felbuzdult véremnek,
S egy Istenné kedvétől függni,
Édes rabság volt fzivemnek.
Egy gyenge fzellő jött, s el kapta
Szivének lágy vitorláját,
S esméretlen helyekre csapta
Teste s lelke kivánságát;
S így minden fzép s Jó után indult
Szivem álnokul meg veté,
S hogy miatta keblemben kín dúlt,
Könnyű mosollyal neveté.
De végre az idök folyása
El törlé súlyós kínjaim,
Megfzünt hiv keblem sohájtása,
S csendesek lettek álmaim
Lángom nemesb tárgy után égett,
S mindent kéfzen volt mivelni,
A drága Haza sorsa végett
Kintsét s éltét fel fzentelni.
Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése