Juraszek József: Az őszi szél és én

Olly bús melódiát

Sivít az őszi szél! –

Jó ismerőm e hang,

A fájdalom beszél.

Temetkezési dal

Ez egy halott felett,

Kiért az égből is

Olly sok könyű esett.

A dércsipés alatt

Haldoklik a virág,

Elveszti zöld szinét

Minden fa, minden ág;

E szín reményt jelent,

Elveszti ezt a föld!

Az ég azért könyez,

A szél azért üvölt.

Elhunytak nékem is

Legszebb reményeim,

Sirbolt hideg szívem,

Ben holtak: érzetim.

Tisztán, bizalmasan

Szerettem egykoron;

Ez érzelem helyén

Most jégvirág vagyon.

Gránit szobor gyanánt

Állt egykor szent hitem,

Eldőlt a büszke kő,

S most – romja mindenem.

Önzéstelen szívem

Reménye mennybe vitt. –

Tengerre szállt hajóm,

S meglelte szirtjeit.

Meglelte szirtjeit

S rongyokra tépetett,

Engem szigetre tett

A sors habágy helyett.

A dús sziget nekem

Bús börtönöm leve,

Nincs itt rokon-kebel,

Nincs itt, ki értene.

Azért is értem én,

Ha szól az őszi szél,

Mert hangja síri dal,

S hű mása bennem él.

Forrás: Hölgyfutár 1. sz. 1849. nov. 5. Bp.