Dicsérd, dicsérd nyelvem az Urat,
Hatalmas ő és jó!
A fenvilágító eget földet
Körülderítő nap,
Nem egy tanúja a Nagynak.
A hold, az égen pislogó
Csillagzatok serge,
Nem minden alkotványai.
E kis fzemecske, e kicsi
E morzsa fény,
Ez is hatalmának míve.
Oh fzem, mi volnék nélküled!
A tenger-fény elégtelen
Derítni lelkemet,
ha hunyva tüzellő fzikrád;
Örök vak éj borong körülttem,
Ha fényed elmerül.
Te kapfz-fel engemet
Az égben úfzó csillagok közé
Egéfz a nagy hatalmúig.
Te járatfz a föld gyöngy viranyain,
S a tenger hullámai felett.
Te vagy tanúja kedvemnek,
S gyötrelmimet könyűid enyhítik.
Lelkem fzívem hű tükre csak te vagy.
Csak általad tanulhatam én meg:
Mi nagy, mi jó, kegyes
Az Alkotó.
Dicsérd, dicsérd lelkem az urat,
E morzsa fényedért.
Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése