Nincs nékem angyal-muzsikám,
se hegedűm, se citerám,
az énekem se égi.
Nem zenghetek hát Glóriát,
mikor az Isten Kisfiát
dicsérgetik cselédi.
Pedig, de szívből mondanám!
Fejem a húrra hajtanám
s a lelkem muzsikálna;
tudom, hogy minden pendülés
ezüstös hangon szólna és
kis csillagokká válna.
S e pendülő kis csillagok
a földre hullanának ott,
mintha ezüst-dér volna
s e zengő dérhullás alatt
a föld, a rét, a halk patak:
egyszerre dalba fogna,
a kőszikla is zengene
s e simogató, szép zene
a bölcső felé szállna,
hogy boldog legyen és meleg
a szűzenszült, piciny Gyerek:
az Istenfiú álma!
De nincsen angyal-muzsikám,
se hegedűm, se citerám,
csak pásztor-gönc van rajtam.
A furulyám is: fűzfaág
s ha néha csorba hangot ád,
ne halljad ezt e dalban
kis Rózsabimbó, égi
Gyöngy,
kit áldva áld e bús
göröngy,
e betlehemi ország!
Csak pásztorsíp a
hangszerünk,
de benne zendül
mindenünk,
hogy megváltsad a
sorsát!
Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 52. szám Bp., 1942. Karácsony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése