Lassan-lassan haladsz majd a lépcsőn fölfelé,
száll lábaid nyomába aranyszínű levélsereg
s amig az égre nézel majd, a könnyed lepereg.
Sápad a tó… az arcod is így halványul el,
Ó nézd a bíborpárákat: az este már közel.
A rózsa földre hajlik és vérzik szótlanul.
Ágon a bülbül mint a láng s tündöklő vére hull.
E márvány mérthogy bronzszínű? E tó miért hogy lángra gyúl?
Egy titkos jelbeszéd ez, mely lelkünknek felel.
Ó nézd a bíbor párákat: az este már közel.
Ford.: Vas István
Forrás: Uj Idők LI. évf.
10. szám Bp., 1945. október 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése