Bort ittam: szétfolyt ereimben azonnal a lángja
és csupa tűz lettem
már magam is, csupa bor.
Könnyült léptemet én vittem már és nem az engem,
s mindkettőnket emelt egy magasabb hatalom.
Ültem a villamoson, de a holdat láttam a földön
s emlékeztem rád, édesem, oly igazán,
hogy nem is én: de a bor, de a hold, a világ a szivemben
zengett már téged. Mert te az életedet
hozzákapcsoltad botló létemhez. a pusztán
áll a fa és inog ott és te fonállal a kis
bárányt bármikor eldűlőhöz fűzted, e törzshöz,
most hát hajtson a törzs ágakat és levelet.
Sarjadjon körülött emező, táncoljon a bárány
s fonja a nap rájuk sárga sugár-lugasát.
Rábíztál gyönyörű terhet szúrágta hajóra,
melynek a padlata tört és a lapátja repedt?
Szálljon hát a hajó és ifjodjék meg az úton,
bontott zászlóval járja a tengereket.
S majd a vizek végén, hol a semmibe csordul a hullám,
ő is aláfordul s tűnik a hajnali ég,
kék lég, tarka halak, szólhass: Ez szép utazás volt.
S én is szólhassak: Mert a tiéd, gyönyörű-
Forrás: Uj Idők LI. évf.
10. szám Bp., 1945. október 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése