Járni vele a ködös hegyeket,
sütkérezni a februári napban
s ha félénken megfogja kezemet,
elbújni tőle megszokott szavakban.
Ez a szerelmem… ünnepi beszéd:
soha nem mondom el. Vadlángú vágy,
mely örök és csak önmagáért ég.
Bús, kielégítetlen szomjúság.
kedvesem, ha veled találkozom
és rámragyog aranymosolyú szád,
valami fáj és én azt sem tudom
öröm-e még vagy már szomorúság.
Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 52. szám Bp., 1942. Karácsony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése