Látlak mintegy lázálmaimban,
Szikla, barbár igazság szirtje,
Látlak borzongató álomban,
S mégis kegyetlen – élesen –
Látlak milliófejű szörnyeteg,
Igazságtévő szervezettség,
látlak háborús hatalom,
S háborúvégi összedőltség,
Látlak falanszter, látlak új világ,
Látlak rettentő Rend –
Neked csak az számíthat majd,
Aki hasznot hajt, kézzelfoghatót
Neked csak munkások és katonák,
Nők, akik minél többet szülnek,
Erdők, amelyek kitermelhetők,
Neked csak mézet csorgató virágok,
Gyümölcsök, melyek kifacsarhatók,
Kihasználhatók az utolsó cseppig.
Neked csak árucsarnok-templomok,
Vezényszóra buvátló tudomány,
Megrendelésre ihletett művészet,
Neked köz-szolgálatba állított
Kurta, s mégis minél tovább kinyújtott
Lélegzetvételek –
Neked csak ezek, ezek kellenek!
Egy megkergült és óriási Spárta:
Ez lesz az új világ!
Kimért, rideg, zordon és szigorú,
Egy óriási „fekete leves”,
A spártaiak fekete leve:
E lében fog az öreg föld forogni,
És minden, mi az életet
Eltűrhetővé és életté tette
és minden, ami nem lesz spártai,
Minden, aminek színe, illata,
S árnyéka von még, régi, emberi,
Szeretet, szépség, részvét, irgalom,
Misztika, metafizika és Isten –
Életképtelen csecsemőkkel,
Meddő nőkkel, elszáradt öregekkel,
Széklábfaragó Michelangelokkal,
Minden, ami e szörnyű világ ellen
Rajongva, s vérzőn még az égre zendül:
Odakerül a szikla tetejére.
S letaszítják a szikla tetejéről.
A sok-sok drága egyet
Letaszítják a láthatatlan
És megfoghatatlan milliókért.
S nem lesznek e milliók
boldogabbak,
Csupán virágtalanabb lesz a rét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése