Nincs több tavirózsám, illatos füvem
- A tó befagyott, a rét letaroltan, -
A nyár termését könnyelműen,
Vétkesen elpazaroltam...
Az utolsó koszorút,
Melyen a nap heve már nem lángol,
Fantasztikusat, szomorút:
Dércsípte piros hederából
S halovány fagyöngyből -
Mimóza, a homlokodra tűzöm föl...
Nem adhatok a nyár dús díszébül:
Fogadd el e füzért. Kései ékül
Ím ily ábrándos diadémot illeszt
Mély árnyú hajad selymére kezem.
(- Fénysáv suhan át a hideg lemezen,
Míg fémkeretes tükrödbe tekintesz.)
- - S lesz valakim! lesz!...
Lásd, ezután koldus-borúsan
Nem állok a ködben fakó örök-árván:
Piros alkonyidon - az őszi borúban -
Tükre előtt, repkény-koszorúsan,
Mimóza vár rám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése