Ezen
a hét aktualitásai számára fenntartott helyen nem a közelmúlt napok
világelámító szenzációjáról, a chinai mennyei császárságnak európai formájú,
földi köztársasággá történt zülléséről, vagy avanzsálásáról lészen szó. A
címben jelzett chinai virradat egy sokkal közelebb eső, sokkal kellemetlenebbül
copfos China kultur-ködeinek a hajnali, bíztató eloszladozását kívánja önöknek
jelezni. Ez a mi Chinánk, melynek az elmúlt hét szintén rózsaszín
perspektívákat nyitogató hajnalodást hozott, ez a mi saját külön magyar
Chinánk, mit tagadjuk: a mi magyar középiskolai oktatásunk.
Bizony,
a mi magyar középiskoláink, dicséret a dicsérni való kivételeknek, afféle
ne-nyúlj-hozzám-porcellánból való chinai márványpalotácskák voltak eleddig,
amikben szépen, zárkózottan kenegették a leendő mandarinocskáknak a koponyáját
ama híg és avatag tudomány-olajokkal, amiktől leghatásosabban és
legimpozánsabban nőtt ki a nebulók lelki fejebúbján a stílusos, sűrű,
hamisítatlan copf. Szabad levegő, friss áramlatok nemigen furakodhattak be a
jól elzárkózott és gondosan besötétített márványpalotácskákba, amik érzékenység
és ne-nyúlj-hozzámság dolgában túllicitálták chinai kollegáikat is. Mert ha a
chinai márványházikókon alkalmazott száz meg száz apró csöngettyű bármely kis
szellő rezdülésére éktelen csilingelésre riadozik, hát ez szelíd és harmonikus
kéjzene ahhoz a siralmas cicakoncerthez képest, ami a magyar közoktatás
mandarin-viskói körül katzenjammerezett föl mindannyiszor, valahányszor sürgős
és modern reformok szükségességéről hangzott el egy-egy pusztába predikáló szó.
Nos,
úgy látszik, hogy a hatalmas, rohamos, modern fejlődés, melybe mostanság a
magyarságnak is bele kell sodródnia, ha európai nemzet akar maradni, a
középiskolai oktatás terén is meghozza a rég kívánt újításokat. Egyelőre csak
szerény virradatról van szó a mi kedves mandarin-neveldéinkben, de reméljük,
hogy rövidesen ragyogó, egészséges déli napfény tódul be középiskolai
intézményeinknek legsötétebb s legdohosabb rejtekeibe is. Egyelőre csak ósdi,
embertelen, merev formaságok szétzúzásáról van szó, de reméljük, hogy ezeknek a
feszélyező, konok formaságoknak a lepattantása csak annál dúsabb, szabadabb,
frissebb kifejlődési lehetőségeket ád a lényegnek, a középiskola tudományközlő
s karakternevelő munkájának. A különféle, értelmetlen és szoros, régimódi
formaságok úgy zárták le és fojtották vissza az eredményes és modern
kultúrmunkát, mint az ezeregyéji mesék együgyű halászának komisz üvegpalackja a
belékényszerített hatalmas, csodákra képes szellemet. Örülnünk kell: az új
középiskolai rendtartás tervezete földhöz vágta a silány palackot s most már
elvárhatjuk, hogy a fölszabadult magyar középiskolai oktatás, ha nem is fog
csodákat tenni (bár ez is kötelessége volna), de legalább frissebben,
modernebbül mozog majd.
A
középiskolai új rendtartás a következő három formaságbeli újítást hozza: Az
évvégi vizsgák nem lesznek fontosak a növendékek osztályzatára nézve, hanem
csak afféle parádé számba mennek majd a szülők számára. Ezenkívül, az évvégi
iskolai értesítők nem közlik az osztályzatokat s így a szekundás nebulók nagy
szégyene nem dobolódik nagy nyilvánosságra. Végül, ha kétszer bukott a diák
valamely osztályból, még mindig javíthat, sőt mint magántanuló egyazon
osztályból annyiszor tehet vizsgát, ahányszor kedve van hozzá. Ezeket az
újításokat, bár konzervatív részről valószínűleg ugyancsak nehezményezni fogják
őket, örömmel kell fogadnunk. Könnyebbséget, emberségesebb iskolázást
biztosítanak ezek és formaságokon kezdődő reneszánszát ígérik a középiskolák
belsőbb dolgainak is. A hajnal első, vidámpiros csíkjai ezek az újítások a
modernebb életre ébredező mandarin-várak felett.
(Forrás: Debreceni Szemle 1912. 4. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése