A temetőn régi templom,
S régi templom csonka tornya,
Lelkemet túl a sírhalmon
Az ég felé intve vonja.
Csak néz, csak néz a sírkőre,
Ez meg visszabámul rája;
Egyik a másiknak őre
S vezére a másvilágra.
Beszélnek is tán egymással
Mély titokról, néma nyelven,
De ha ember arra járdal,
Elhal ajkuk hangja menten.
Szólnak is tán néha hozzád,
Ha magadba szállva kérded,
De beszédök foglalatját
Soha, soha meg nem érted.
És mihelyt magokra hagytad,
A suttogást újra kezdik,
Melyből más egy szót se hallhat,
Csupán, aki sírba' fekszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése