Semper altius
Szeretek – most is úgy mint régen –
A suttogó, zöld lomb alatt
Hintázni, ez a kedvtelésem
A gyermekkorból megmaradt.
Lebegni, mintha volna szárnyam,
Az üde, tiszta légen át,
Míg a fűben, a nedves árnyban
Kakukkfű nyílik s vadvirág
A nap aranyszikrákat hint rám,
Lágy szellő csókol szelíden,
Oly zajtalan jár könnyű hintám,
Mint csónak, sima, kék vízen.
Halk-csendesen, suhanva szállok,
Így suhant, így repült velem
- Míg körülem a hab csillámlott –
Gyors gondolám a tengeren.
Oh, légy köszöntve, légy ezerszer,
A távolból is újra még,
Sugárban fürdő déli tenger!
Ragyogó, fényes olasz ég!
Felétek karjaim kitárom,
Ah, mind e fény úgy tűnt tova,
Mint egy múlékony, édes álom,
Mint egy elszálló gondola.
A hinta mind gyorsabban lebben,
És visz magával engemet,
Sebesen s egyre sebesebben
Repülök el a föld felett.
Minő gyönyör: lélegzetvesztve,
Merészen, fennen, szabadon –
Repülni, feljebb, messze, messze,
Gyors, szélvész-adta szárnyakon!
Érzem, hazám, a tiszta lég volt,
Én gyönyörét jól ismerem,
Köszöntelek, te fényes égbolt!
Te mámorító végtelen!
A földet messze, messze hagytam,
Csodás erő sodor, ragad,
Itt a szabad határtalanban
Köszöntelek, oh sugarak!
Forrás: A Hét - 1. évf. 2. sz. Bp., 1890. jan.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése